A szocialisták úgy vélik, a felelőtlen gazdálkodás miatt van 14 milliárd forintos adóssága a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak, így minden ott lakóra 520 ezer forintos adósság jut. Pásztor Tibor, a kerület szocialista polgármesterjelöltje azt mondta, mindezt a kerület költségvetési adatai igazolják, amelyeket az önkormányzat honlapján bárki megnézhet.
Felesleges kiadások
Pásztor Tibor hangsúlyozta, a 14 milliárdos adósság kamat és árfolyamkülönbség nélkül értendő. A szocialista polgármesterjelölt szerint a kiadások egy részét hasznos célokra fordították, de a többség működési költségekre ment el, feleslegesen, például a túl nagy intézményhálózatra.
2-300-szor nagyobb adósság
Az MSZP szerint 2-300-szor annyi adósság jut egy emberre egy fideszes vezetésű városban vagy kerületben, mint egy MSZP-sben. Azt mondják, míg egy belvárosi lakosra 520 ezer forint adósság jut, addig egy MSZP-s vezetésű kerületben, például Kispesten vagy Angyalföldön 1-2 ezer forint ez az összeg.
Fejlesztésre fordították
A 6,8 milliárd forintnyi felvett hitel teljes összegét az V. kerület fejlesztésére fordította a fideszes kerületvezetés – reagált a kijelentésre Puskás András, a kerület alpolgármestere. Puskás András az MTI-vel azt közölte, a szocialista Steiner Pál polgármestersége ideje alatt az önkormányzat 6,6 milliárd forint hitelt vett fel, viszont az akkori városvezetés "semmilyen fejlesztési projektet nem bírt elkezdeni, illetve átadni a belváros területén".
Hol a 6,6 milliárd?
A fideszes városvezetés ideje alatt további 6,8 milliárd forint hitelt vettek fel, de ezt az összeget fejlesztésre fordították - tette hozzá a fideszes politikus. Mint mondta, átépítették a Zrínyi, a Sas, a Dorottya, a Szende Pál, a Veres Pálné és a Deák Ferenc utcát. Felújították a Szabadság tér déli részét, és átadták az interaktív szökőkutat. Puskás András arra a kérdésre szeretne választ kapni: hova tűnt az a 6,6 milliárd forint, amit még a szocialista városvezetés vett fel hitelként?
Rogán: felelőtlenség
Pásztor Tibor kifejtette, hogy a 14 milliárd forintos adósság fele devizahitel és január óta csak az árfolyamveszteség 400 millió forint volt. Emlékeztetett arra, éppen Rogán Antal V. kerületi fideszes polgármester korábban felelőtlennek nevezte azokat, akik devizahitelt vettek fel, holott az önkormányzat még 2008-ban is vett fel ilyen hitelt.
atv.hu / MTI

