Csaknem 112 millió forintos uniós támogatást kapott egy cég a drégelypalánki kutyafitnesz-centrum megépítésére. A projekt egy év alatt sem készült el, az egykori tsz-telepen mindössze egy 70 négyzetméteres felújított iroda áll, amit teljesen körbenőtt a gaz. A helybéliek azt mondják, még nem is látták a cég embereit a környéken. Úgyhogy az ATV Híradója által lencsevégre kapott kutya is egy fa árnyékában hűsöl, nem egy kutyafitnesz-központban pihen.

A Gyrotech kft. tavaly év elején kapott uniós támogatást a kutyák életminőségének javítására. A térség fideszes képviselője szerint az is furcsa, hogy a cég úgy kapott közel 112 milliós támogatást a központ létrehozására, hogy a profiljában nem is szerepelt ez a fajta tevékenység.

„Az emberek igazságérzetét is zavarhatja, hogy miközben nagy bajai vannak, eközben egy kutya rehabilitációs központ épül, nem a kutyákkal van a gond, hanem az a helyzet, hogy ha csak azt nézem, hogy Budapesttől mennyire van Drégelypalánk, akkor nem tartom valószínűnek, hogy itt nagy sorban állás lesz” – magyarázta Balla Mihály. Az országgyűlési képviselő szerint a kormányzati szerveknek mielőbb ki kell vizsgálniuk, hogyan kaphatott ekkora támogatást a cég.