Minden a virágról szól az ünnepen Debrecenben, ahol augusztus 20-án immár 41. alkalommal rendezték meg a virágkarnevált.

Felvonultak például mese –és filmhősök is, természetesen virágból. Volt Dr. Bubó, Darth Vader és E. T. is. A nagyméretű figurákat hungarocellből faragták, és arra kerültek rá a színes virágok. Előbb a szárazakat tették fel, csütörtök éjjel pedig az élő virágokat. A 16 kompozíció feldíszítéséhez több mint hárommillió szál virágot használtak fel.

A virágkocsik menetét ezúttal is művészeti csoportok, magyar és környékbeli országokból érkezett táncosok, zászlóforgatók színesítették. A 41. virágünnepre megduplázódott a város kétszázezres lélekszáma: a szervezők szerint több mint 230 ezren érkeztek a virágkarneválra.
Jövőre egyébként új helyszínt kell keresni a virágkocsik bemutatására: Kósa Lajos polgármester bejelentette, hogy a jelenlegi stadion helyén új épül, emiatt nem a Nagyerdőben lesz a virágkarneváli bemutató.