A költségvetési egyensúlyt nem a bevételek növelésével, hanem a kiadási oldal csökkentésével kellene elérni – vélekedett Zdeborsky György az ATV Jam című műsorában. A volt bankvezér szerint így nem a bankok megadóztatása a legfőbb kérdés, hanem az, hogy beindítják-e azokat a gazdasági reformfolyamatokat, amelyekről húsz éve mindenki csak beszél. Zdeborsky szerint például a nagy állami elosztórendszerekhez kellene hozzányúlni, azaz át kellene alakítani az egészségügyi-, az oktatási-, illetve nyugdíjrendszert.

Ami  a bankadót illeti, annak bevezetését helyesnek és indokoltnak tartja a közgazdász, hiszen az utóbbi években a pénzintézetek jóval többet kerestek, mint a gazdaság átlagos szereplői, többek között olyan állami üzleteken, mint a kamattámogatott lakáshitelek (ezt a hitelkonstrukciót az Orbán-kormány vezette be 2001-ben.)

A bankadó mértékével azonban már nem ért egyet a közgazdász, emellett azt is kifogásolja, hogy nem a nyereség, hanem a mérlegfőösszeg, vagyis a hitelezési tevékenység alapján vetik ki majd az új sarcot. Zdeborsky szerint emiatt valóban csökkenhet a bankok hitelezési kedve, bár, hangsúlyozta a közgazdász, a hitelezést elsősorban a válság fogja vissza.

A félbeszakadt IMF-tárgyalások kapcsán Zdeborsky úgy vélekedett, az IMF-nek joga van tájékozódni Magyarország gazdasági helyzetéről még akkor is, ha már közel egy éve nem hívunk le hiteleket. Ha pedig tájékozódnak, akkor valószínűleg ajánlásokat is tesznek a kormánynak arra vonatkozóan, hogy elképzeléseik szerint miből lehetne visszafizetni a hitelt. Már csak azért is, emlékeztetetett Zdeborsky, mert néhány hete Szapáry György, Orbán Viktor pénzügyi tanácsadója még azt nyilatkozta, szeretnének kötni egy készenléti hitelmegállapodást a valutaalappal.