Újra három év lehet a gyes időtartama, amit május 1-jétől csökkentettek le két évre. A gyes újból három évre emelése az ősszel a parlament elé kerülő törvényjavaslatok között szerepel - mondta szerdai tájékoztatóján Nagy Anna kormányszóvivő újságírói kérdésre válaszolva. A törvény visszamenőleges hatályú lenne, vagyis azok is három évig lehetnének a gyermekükkel, akiknek május és a törvény hatályba lépése között születik a gyermeke.

A téma azzal kapcsolatban került elő, hogy az állampolgári jogok biztosa szerint kevés az óvodai férőhely Magyarországon. A kormányszóvivő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ennek a helyzetnek a könnyítésére akarják visszavezetni a jogszabályok közé a 3 éves időtartamú gyest.