Lezárásokra, forgalmi korlátozásokra kell számítani Budapesten az augusztus 20-i ünnepi rendezvényekkel kapcsolatban. Egyes korlátozások már szerdán, illetve csütörtökön életbe lépnek. A részletekről a Budapesti Rendőr-főkapitányság adott ki tájékoztatást.
Parkolási tilalom lesz érvényben csütörtökön reggel 8 órától több kerületben, így az I., II., V., IX. és XI. kerületben is. Nem lehet majd parkolni csütörtökön reggel 8 órától szombaton reggel 8-ig a Bem felső rakparton a Margit híd és a Clark Ádám tér között, illetve a rakpartra nyíló utcák egy részén. Ez a Jégverem utcát, a Halász utcát, a Szilágyi Dezső tér egy részét, az Aranyhal utcát, a Batthyány teret, a Csalogány utcát, a Vitéz utcát, a Kacsa utcát, a Ganz utcát és a Bem teret érinti. A területet csütörtökön este 20 órától le is zárják a forgalom elől.
Nem lehet parkolni majd a Lánchíd utcában, - a parkolókban sem - az Öntőház utcában, az Ybl Miklós téren, a Döbrentei téren, a Váralja utcában, a Lovas utcában, a Kapisztrán téren sem. Ezeket a részeket szintén csütörtökön este nyolctól, le is zárják.
Nem lehet parkolni a Budai alsó rakparton az utca és a Lágymányosi híd között, a Pesti alsó rakparton az Erzsébet híd és a Közraktár utca között, illetve a Pesti alsó rakparton a Dráva utca és a Garibaldi utca között.
Parkolási tilalom lesz érvényben a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán az Andrássy út és az Arany János utca között is
Csütörtökön délután 16 órától kezdődik a parkolási tilalom a belváros nagy részén. Nem lehet majd autóval megállni a Március 15-e tér környékén, a Szabad Sajtó úton, a Széchenyi felső rakpart egy részén, a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban, a Kossuth téren és környékén, illetve a környező utcák egy részében. A tilalom itt szintén szombaton reggel 8-ig tart. Pénteken délelőtt 8 és 10 óra között ezeket a területeket a Kossuth tér környékén le is zárják.
Csütörtökön reggeltől lezárják a Lánchíd utcai parkolót is. Pénteken reggel 8-tól lezárják az Erzsébet híd északi járdáját, déltől a z I. kerületi Kapisztrán teret, délután 17 órától éjfélig pedig az Erzsébet hidat, a Lánchidat, az Alagutat és a Margit hidat is. Lezárják a Szabadság híd - Szent István körút - Bajcsy-Zsilinszky út - Károly körút - Múzeum körút - Vámház körút - Szabadság híd - Bartók Béla út - Villányi út - Budaörsi út - Alkotás utca - Vérmező út - Margit körút - Török utca - Üstökös utca - Margit híd által határolt területet is.
Szakaszosan és időszakosan lezárják pénteken délután fél négytől ötig - ahogy a felvonulók elhaladnak - a Clark Ádám tér - Lánchíd - Roosevelt tér - Zrínyi utca - Szent István tér útvonalat.
Pénteken 17 órától este 23 óráig több helyen a forgalom elterelésére kell számítani. Ezek a területek a Budaörsi út a Villányi út kereszteződésénél, a BAH-csomópontnál, a Móricz Zsigmond körtér, a Hegyalja út - Mészáros utca kereszteződése, a Kálvin tér. Terelnek majd a Rákóczi út - Múzeum körút - Károly körút kereszteződésében, a Bajcsy-Zsilinszky út - Andrássy út kereszteződésében és a Nyugati téren is.
A Szent Jobb körmenet miatt parkolási tilalom lesz pénteken reggel 8 órától éjfélig a Bazilika környéki utcákban, illetve a Bajcsy-Zsilinszky út egy részén. A Bazilika környékét pénteken délután 14 és 20 óra között le is zárják. Aznap délután fél hattól este 20 óráig lezárják a Szent István tér - Sas utca (Október 6. utca) - József Attila utca - Nádor utca (Zrínyi utca) - Arany János utca - Hercegprímás utca - Szent István tér útvonalat is.
A Mesterségek Ünnepe kapcsán a várban és környékén, főleg a Dísz térnél lesz parkolási tilalom, ez augusztus 24-én éjfélig tart és már 14-e óta érvényben van. A terület augusztus 24-ig lesz lezárva.
A "Rakparty" elnevezésű rendezvény miatt csütörtökön reggel 6 órától augusztus 23-án hajnali fél ötig tilos a parkolás a Pesti alsó rakparton, a Lánchíd és az Erzsébet híd között. A rakpart Garibaldi utca és Havas utca közötti szakaszát csütörtökön este 18 órától augusztus 23-án hajnali fél ötig le is zárják.
A Honvéd tisztavatás miatt csütörtökön reggel 8 órától tilos a parkolás az '56-osok tere egy részén, illetve a Hősök tere környéki területen. Pénteken reggel 6 és 15 óra között a Zichy Géza utca egy részén és a Stefánia palota előtt sem lehet majd megállni. A Hősök tere környékét csütörtökön reggel 6 és 13 óra között, pénteken szintén reggel 6 és 13 óra között le is zárják. Szintén lezárják pénteken az Andrássy út Hősök tere felé eső részét reggel 7 és 13 óra között. A lezárások idején a tömegközlekedést is elterelik.
A lezárt területeken hagyott járműveket a rendőrség áthelyezi. A tulajdonosok a Forgalomirányító Központ 061-267-4673-as telefonszámán érdeklődhetnek, hogy hol van a kocsijuk.

