Minden eddiginél több vis maior igénylés érkezett be idén a kormányhoz - közölte miskolci sajtótájékoztatóján Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzatokért felelős államtitkára. Mint elmondta, a 2010-ben erre a célra betervezett csaknem négymilliárd forint fele már gazdára talált.

Az államtitkár a sajtótájékoztató helyszínéül a Vologda úti, úgynevezett öreg temetőt választotta, ahol megcsúszott a partfal. Az ott keletkezett károk helyreállításához szintén vis maior támogatásra volt szükség. Tállai András elmondta: idén eredetileg 3,9 milliárd forint állt rendelkezésre a váratlan káresemények rendezésére igényelhető alapban. Ebből eddig mintegy kétmilliárd forintot már kifizetett a tárca.

Az utóbbi időszakban a szélsőséges időjárás, valamint az árvizek okozta károkkal kapcsolatban körülbelül 1800 kérelem érkezett be a minisztériumhoz. Ebből 407-et már elbíráltak, a többi ügyben is folyik a munka - közölte az államtitkár. Mint elmondta, szakembereik egyebek mellett azt próbálják ellenőrizni, hogy valós mértékűek-e a támogatási igények.

A sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy eddig a legtöbb - pontosan 95 millió forintot - vis maior támogatást Miskolc kapta az országban. A borsodi megyeszékhely önkormányzata elsősorban árvízi védekezésre, megrongálódott utak felújítására, valamint megcsúszott partfalak helyreállítására kapott támogatást.