Az atv.hu információi szerint Szikora Róbert egy Heves megyei település közösségi napján lépett fel vasárnap délután, ahol a felvezetőben Gyurcsány Ferencről értekezett néhány mondat erejéig. Értesüléseink szerint a zenész kijelentette, hogy Gyurcsány Ferenc „egy köcsög”. Az előadás végén Szikora elmondta, hogy az ország gondokkal küszködik és nagy szüksége van a nemzetnek a segítségre, elsősorban „a Szűzanya segítségére”. Ő személy szerint bízik Orbán Viktorban is, de véleménye szerint a segítség elsősorban spirituális jellegű kell, hogy legyen.

A kijelentésekkel kapcsolatban megkerestük Szikora Róbertet, aki sajtószóvivőjén keresztül közölte, hogy nem kívánja kommentálni értesülésünket, azonban kijelentette, hogy „Gyurcsány Ferencet a legkártékonyabb politikusnak tartom a háború óta. Nem akarok országvesztőkről és hazaárulókról nyilatkozni, akik az ország romlására tevékenykednek”.

atv.hu