Nincs veszélyben a jövő hétre tervezett magyar nap a sanghaji világkiállításon ezt a kormányszóvivő mondta, azok után, hogy közölte: az állam számára előnytelen szerződést kötött az előző kormány a világkiállítás magyar részvételével kapcsoaltban. Az ügyben rendőrségi vizsgálat is indult. A pavilont üzemeltető cégnél lefoglaltak dokumentumokat, adathordozókat, és számítógépeket, ezeket most igazságügyi szakértők vizsgálják. A cég képviselői azt mondták, hogy az új kormány május óta nem fizeti a számlákat.

A magyar pavilont a sanghaji kiállításon találmányunkkal, a gömböccel naponta csaknem 40 ezer látogató tekinti meg, mégis lehet, hogy idő előtt bezárt a magyar kiállítás.

A pavilont üzemeltető cég ugyanis azt mondja, kormányváltás óta a magyar állam nem fizetett neki, így már nem tudják üzemeltetni a kiállító teret. Nem akarják idő előtt bezárni, de ha nem lesz pénz, azt mondják, kénytelenek lesznek.

„Mi azon vagyunk, hogy tartsunk ki legalább a magyar napig, megjelent néhány helyen, hogy zsarolni szeretnénk, mi nagyon nem szeretnénk zsarolni” – állította Galambos Iván, a Genexpo 2010 Hungary Kft. ügyvezetője.

A kormányszóvivő szerint az állam fizet, hiszen senki nem sem áll érdekében a világkiállításon lejáratni Magyarországot. Ugyanakkor Nagy Anna azt mondta, a szerződés körül vannak bonyodalmak.

„Erről a szerződésről kiderült, hogy előnytelen a magyar állam számára,pontosan ezért is indult több vizsgálat, hiszen nagyon gyanús, hogy itt nem teljesen tiszta ügyletek is történtek” – mondta Nagy Anna kormányszóvivő.

Az ügyben a rendőrség is nyomoz, a cégnél már volt házkutatás is. A gyanú szerint ugyanis a sanghaji kiállításon a pavilon építési- és fenntartási költségeit túlszámlázták, illetve fiktív számlákat is kiadtak. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoz.

Sanghajban közben gőzerővel zajlanak a magyar nap előkészítő munkái. A napot rendező cég vezetője azt mondta, bármi is történik, a magyar nap nem marad el, ráadásul nekik az előzetes költségeket már megtérítették.

A sanghaji magyar nap egyébként augusztus 22-én lesz.