Sólyom László utolsó vendége a Sándor-palotában Schmitt Pál volt. A leköszönő államfő hivatalosan is átadta a hivatalt utódjának. Sólyom azt mondta, a hivatalban töltött idő alatt mindvégig magán érezte Schmitt Pál tekintetét, leköszönő köztársasági elnökként ugyanezt ígérte utódjának. „Láthatatlan elnökként mindig Ön mellett fogok állni, amikor csak az Ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erősíteni”- jelentette ki Sólyom László.

Schmitt Pál pedig azt mondta, mindent megtesz, hogy méltó legyen elődjéhez. A pénteken hivatalba lépő új államfő igényt tart az együttműködésre. „Én, mint bajnok, megpróbálok méltó utódja lenni. Sokat tanultam, követtem az Ön munkásságát és igyekszem az Ön útmutatása szerint is dolgozni. Jottányit sem fogok engedni az alkotmány által rám szabott

felelősségemből, és nekem is lesznek különvállalásaim”- ígérte meg a leendő köztársasági elnök. Schmitt Pált pénteken nagy ünnepség keretében iktatják be. Az ellenzéki pártok közül azonban csak a Jobbik lesz ott.

A szocialisták ugyanis bírálják a kormányt, amiért több száz milliót költ a beiktatásra, miközben az árvízkárosultak ezrei még mindig az anyagi támogatásra várnak. De kritizálták azt is, hogy meg sem hívták őket az ünnepségre.

Az LMP sem kíván megjelenni a ceremónián, ők példátlannak nevezték, hogy az esemény előtt egy nappal kaptak meghívást. Schiffer András szerint ez világos politikai jelzés volt Schmitt Pál részéről.

A Népszabadság megtudta, hogy Sólyom László sem vesz részt a péntek délelőtti ceremónián.
A beiktatásra 250-en hivatalosak, a költségekről később ígért tájékozást az államfő hivatala.