A főügyészség szóvivője azt mondja, krimibe illő történettel próbálták rávenni az új üzletre a DHL-t. „A vádlottak saját története szerint a DHL Magyarország Kft. egyes alkalmazottai a cég logisztikáját arra használják fel, hogy kábítószert illetve fegyvert forgalmazzanak és szállítsanak, ezzel kapcsolatban pedig a zsarolók információja szerint egy titkos nyomozás is folyt.” – ismertette a fedősztorit Skoda Gabriella.
Hogy a történetet alátámasszák, a volt rektor és társai egy hamis hangfelvételt is kreáltak, amelyen titkosszolgálati tisztek beszéltek az ügyről. Szabó János a vád szerint felajánlotta, elintézi, hogy ne legyen botrány a csempészügyből, ha a mostani biztonsági cég helyett egy másikat, a Cs. István érdekeltségébe tartozót bízzák meg. Plusz kirúgnak 4 vezetőt, akivel korábban nézeteltérésük volt. A DHL ügyvezetője figyelte volna, hogy a cég teljesíti-e a követeléseket.
Szabó János ügyvédje azt mondta, még nem kapták meg a vádiratot, de szerintük már a gyanúsítás is megalapozatlan. „Érdeklődéssel várom, hogy mi van a vádiratban, nem gondolom, hogy nagyon nagy meglepetés érne bennünket. Amit leírtak a gyanúsításba, az vélhetően úgy történt, ahogy ott szerepel, csak az én álláspontom szerint ez nem biztos, hogy az a bűncselekmény, amiről a gyanú szól, egyáltalán bűncselekmény-e.” – magyarázta Zamecsnik Péter ügyvéd
Szabó János munkaviszonyát pár hete szüntették meg a nemzetvédelmi egyetemen, de a megbízatása egyébként is lejárt volna a nyáron. Szabó János most szabadlábon védekezhet, de Pest megyét csak bírói engedéllyel hagyhatja el.