Az EU irányításához Olyan felkészült szakemberekre van szükség, akik ismerik az Unió mechanizmusait, tudják mik azok a finom módszerek, amelyekkel sikert lehet elérni és konszenzus felé lehet terelni a többséget egy-egy kérdésben, mondta az ATV Jam című műsorában Robák Ferenc. Az uniós elnökség hátterének megteremtésével megbízott kormánybiztos szerint az uniós szakértők képzése egyébként már két éve megkezdődött. Ugyanis Magyarország a csatlakozási tárgyalások kezdete óta készül arra, hogy az Unió teljes jogú tagja legyen, és amikor végre mi kapjuk az Európai Tanács elnöki tisztségét, élni is szeretnénk ezzel.
Nem lesznek durva uniós dugók
Robák azt is elmondta, elnökségünk alatt a hivatalos ülések Brüsszelben, az informális tanácskozások pedig Magyarországon zajlanak le, de ezek közül mindössze egy csúcstalálkozót, a keleti partnerség csúcsértekezletét tartják jövő májusban. A többi, mintegy 250 különféle szinteken zajló tanácskozást szerinte a rendőrség képes lesz a közlekedés akadályozása nélkül biztosítani.
Spórolnak, hogy költhessenek
Ami a soros elnökség finanszírozását illeti, a külügyminisztérium csökkentette a brüsszeli diplomaták számát, az így megspórolt pénzt pedig olyan beszerzésekre lehet fordítani, amelyek elengedhetetlenek például a már említett 250 értekezlet lebonyolításához. Ilyen fejlesztés például az elnökség honlapja, amely a szakmai közvélemény és a nagyközönség irányába történő kommunikációt is segíti.
Az Unió mi vagyunk
Az elnökségi fél év – magyarázta Robák - azt a meggyőződést erősítheti bennünk, hogy mi vagyunk az Unió, mi irányítjuk a dolgokat, természetesen konszenzusra törekedve.

