Információink szerint Tarlós István októberi győzelme esetén Rogán Antal lenne az új főpolgármester egyik helyettese, aki fővárosi tisztsége miatt kész megválni jelenlegi pozíciójától, a Belváros vezetésétől, és nem jelöltetné magát a kerület élére. Úgy tudjuk a jobboldali párt vezetésében általános vélemény alakult ki arról, hogy a főpolgármester-helyettesi cím nem egyeztethető össze a Belváros vezetésével, a 38 éves politikus így inkább a főváros vezetésében képzeli el jövőjét.
A körmendi születésű Rogán Antal már rutinos politikusnak számít, hiszen 1998 óta országgyűlési képviselő, a párt ifjúsági szervezetének, a Fidelitasnak az egyik alapítója. Az első Orbán-kormány alatt az elemzők előszeretettel bélyegezték a párt megmondó emberének, hiszen az Országgyűlésben erőteljesen támadta a szocialista ellenzéket. A vereséggel zárult 2006-os országgyűlési választás után, melyben kampányfőnökként tevékenykedett, belvárosi polgármesterként építette fel újra politikai pályafutását, országos politikusból ismert helyi politikus lett. Sokan ezt tartják az addig kevésbé népszerű Rogán első, az önálló politikai karakter felé tett sikeres lépésének.
A bulvár is felfedezte
A korábban Orbán Viktor lehetséges utódjaként is emlegetett politikus 2006 óta irányítja Budapest V. kerületét, miután az akkori önkormányzati választáson legyőzte Steiner Pál korábbi szocialista polgármestert. Egyéni körzetében 2010 tavaszán ismert ellenfelekkel "mérkőzött": Stenier Pálon kívül az LMP jelenlegi frakcióvezetője, Schiffer András, valamint az MDF-s Debreczeni József is "kihívója" volt, Rogán Antal végül az első fordulóban megszerezte parlamenti mandátumát. Első polgármesteri ciklusa végére a Fidesz egyik prominens fővárosi politikusává vált, akit pártja előszeretettel delegál a bulvármédiába. „Tíz év múlva bizonyára az álmaim között fog szerepelni, hogy ennek a pártnak az egyik vagy akár első számú vezetője én lehessek” - nyilatkozta ambícióiról 2000-ben a fideszes politikus.
Tarlós megerősítette
Tarlós István az MTV péntek reggeli műsorában megerősítette értesüléseinket. Lehetségesnek nevezte, hogy György István volt kőbányai polgármester mellett Rogán Antal lesz a másik helyettese, ha nyer az őszi önkormányzati választáson.
"Lehet Rogán Antal polgármester úr főpolgármester-helyettes" - mondta. Ehhez hozzátette: ha eljön az ideje, akkor tárgyalásokat folytat majd erről. Tarlós István nem kívánt nyilatkozni arról, hogy ha Rogán Antal nem indulna az V. kerület polgármesteri tisztségéért, akkor ki képviselné a Fideszt.
atv.hu / nssz

