Rövidtávon nincs lehetőség nagy átfogó egészségügyi reformra, ugyanakkor folyamatosan szükség van a megújulásra – jelentette ki Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa az ATV Jam című műsorában.

Szerinte egyebek mellett az egészségügy vezetésében, a betegutak szervezésében és a közbeszerzések területén is változásokra van szükség, de megjegyezte, minden lépés nagyon nagy megfontoltságot igényel, hiszen itt emberekről van szó és minden apró beavatkozás „valahol a végeken durva változást eredményezhet”.

Pesti Imre elmondta, Magyarország az uniós átlagnál és a visegrádi országok átlagához képest is kevesebbet, a GDP 4,6 százalékát fordítja egészségügyre. Szerinte ugyanakkor a rendszerben vannak tartalékok, az adósságok, illetve a már említett közbeszerzések rendezésével például lehetne konszolidálni az ágazatot. Emellett a szakpolitikus beszélt egy, az egész országot átfogó egészségügyi informatikai rendszer kiépítéséről is, amellyel szintén jelentős megtakarításokra tehetne szert az ágazat. Szerinte az így keletkezett többletforrások egy részét az orvosok, illetve nővérek bérére lehetne fordítani, valamint ezekkel a lépésekkel az egészségügy finanszírozását tekintve a közeljövőben megközelíthetjük a visegrádi országok átlagát.

A magánszolgáltatók a jelenlegi finanszírozás mellett csak az ellátás durva szűkítésével tudnak profitot termelni, ezért a fekvőbeteg-ellátásban a még meglévő intézmények privatizációját semmiképp nem támogatná a szakpolitikus.

Megjegyezte, a magántőke ma is jócskán jelen van az egészségügyben, az alapellátás közel 90 százaléka, a járóbeteg-ellátásnak 20 százaléka van magánkézben. Utóbbi esetében a szakember szerint akár nagyobb szerepe is lehet a magántőkének.