Akár életfogytig tartó börtönt is kaphat az az autós, aki tegnap halálra gázolt egy rendőrt. A rendőrzászlós emlékére gyertyás megemlékezést tartottak a zuglói rendőrkapitányság előtt. A több száz rendőrségi, mentő- és tűzoltóautó szirénáját egy percre bekapcsolták, több rendőrautó fényhídjára fekete szalagot kötöttek.
A rendőrt elütő fekete BMW sofőrjének hajnalig tartott a kihallgatása. A férfi nagyrészt elismerte a bűncselekményt és részletes vallomást tett. A mellette ülő nőt tanúként hallgatták ki.
Több százan voltak tegnap este a XIV. kerületi rendőrkapitányság előtt, hogy Radovics Dusán zászlósra emlékezzenek. Virágokat, mécseseket vittek az épület elé. A tömegben a belügyminiszter, a budapesti és az országos rendőr-főkapitány is ott volt.
A zászlós a középiskola elvégzése után, 11 évvel ezelőtt került a zuglói rendőrkapitányságra, mentora szerint mindig elkötelezetten végezte a mukáját.
„Annyiban mindenképpen kilógott pályatársai közül, hogy roppant érdeklődő volt. Nem pusztán az iskolában megtanulható ismeretanyag érdekelte őt, hanem számos közösen tett intézkedésünk után kérdezett, ezt miért tettük” – mondta Hajdú Károly, százados.
A fekete BMW-t tegnap, üldözés után a Baross térnél tudták megállítani a rendőrök. A sofőr a rendőrautóból kiszálló 30 éves járőrt hirtelen hátramenetbe kapcsolva ütötte el. A rendőrök aztán többször is rálőttek a menekülő autóra.
A rendőrségi szakértő szerint a járőrök nem hibáztak és szabályszerűen jártak el, elsődleges feladatuk az, hogy mások testi épségét védjék, nem pedig a sajátjukat.
„Ezért dolgozik össze több rendőr, ezért vannak erre csapattaktikák, ahogyan le lehet szólítani egy ilyen gépjárművet vagy meg lehet akadályozni a mozgását. Ezeket gyakorolják, de vannak olyan helyzetek, hogy csak fegyverhasználattal lehet megoldani” – állította Tarjányi Péter, rendőrségi szakértő.
Az elkövetőt hajnalig hallgatta ki a rendőrség. A többszörösen büntetett előéletű férfi részletes vallomást tett, és nagyrészt elismerte a bűncselekményt. Az elkövető akár a legsúlyosabb büntetésre is számíthat, életfogytig tartó börtönbüntetésre.

