A jobboldal középső részén szeretne ezentúl helyet foglalni a Jobbik tatabányai elnöke, így kilépett a pártból Pachl Tamás, és mivel a jobbos centrumban nem lát más erőt, az MDF-ben folytatja. A távozó városi elnök annak idején azért lépett be a Jobbikba, mert egy tiszta, alulról szerveződő csapatot keresett, időközben azonban világossá vált: nem azt kapta, amit várt. Pachl nem örül neki, hogy a józan, racionálisan gondolkodó Jobbik-tagok mellett megjelentek azok az újdonsült politikusok, akiknek nem a politizálás a tanult szakmája. „Nekem sem az, tizenhat éve kereskedő vagyok, de a két szakmának ugyanaz az alapja”, magyarázta Pachl, akik szerint egy pedagógusi, szociológusi pályáról idetévedt ember nulla gyakorlattal rendelkezik a politikusi hivatás űzéséhez.
Dávid nem jöhet vissza
Az MDF tatabányai szervezetével való kapcsolata egyébként régre nyúlik vissza, mindig is jóban voltak. „Ez nem meghasonlás, olyan mint a sport. Attól mert a pálya közepén ellenfelek vagyunk, a pálya szélén még beszélgethetünk jókat”, indokolta a baráti viszonyt Pachl. A volt elnököt egyébként többen is megkeresték, ő mégis az MDF mellett döntött, azt azonban leszögezte, csak akkor működik a közös munka, ha a parlamentből kiesett párt képes lesz újjáéledni, és garantáltan nem tér vissza a Dávid Ibolya-féle irányvonal.
Balról is lehet szavazni
Lapunknak Pachl arról mesélt, kacérkodik a gondolattal, hogy az őszi önkormányzati választásokon ő vagy az MDF nyerje el a polgármesteri posztot, azt azonban még nem döntötte el, hogy magát indítja-e, avagy egy nála jobb jelöltet. Egyet mindenesetre leszögezett: a futottak még kategóriában nem kíván részt venni. Az MDF-en kívül a közelmúltban bejegyzett „Híd a Megyéért Egyesület” köti le mindennapjait. Az elnevezés arra utal, hogy politikusként a baloldali érzelmű embereket ugyanúgy képviselni kívánja, mint a jobboldaliakat. „Én nem rangsorolom a választópolgárokat”, szól hitvallása.
Radikális ész kontra józan ész
Elsőként a Magyar Nemzet számolt be róla, hogy Pachl Tamás lemondott a Jobbik tatabányai elnöki posztjáról. Szabó Gábor pártigazgató a kilépési közlemény után másfél órával már meg is köszönte az eddigi elnök munkáját, a városi szervezet élére pedig az egyik alelnök került. Pachl a Magyar Nemzetnek azt mondta, tudomása szerint nemcsak a megyében, hanem másutt is vannak problémák. A távozó tatabányai elnök szerint két nagyobb tábor feszül egymásnak a párton belül, a korábbi utcai harcosokból és gárdistákból álló radikálisok, illetve a józan politizálásban gondolkodók.
Keze-lába el lesz törve
Pachl Tamás úgy látja, a párt elnöke is valahol a két erő között őrlődik. Pachl szerint Vona Gábornak nem is biztos, hogy „van szabad akarata”, mert „van egy bázis, ami megígérte, hogy kirángatja a Parlamentből, ha nem azt teszi, amit ők akarnak”. Emlékeztetőül: Kiss Róbert főkapitány a Jobbik március 15-i nagygyűlésén kijelentette: „saját kezűleg fogják kirángatni az Országgyűlésből a Jobbikot, ha olyanná válik, mint a többi párt". Ezt a mondást fejelte meg Toroczkai László egy gyulai kerekasztal-beszélgetésen, amikor kijelentette: „A nemzeti oldal kiáll, összefog, támogatja a Jobbikot. Viszont amint bebizonyosodik, hogy a Jobbik valamelyik képviselője nem tartja be az ígéretét, keze-lába el lesz törve”.
Gárda vagy nem gárda
A kuruc.info „Tisztul a levegő: távozott a Jobbikból egy Gárda-ellenes” címmel számolt be Pachl lemondásáról. A szélsőséges hírportál emlékeztet rá, hogy a politikus azzal indokolta lemondását, hogy "elege lett a radikális tábor nyomásából". "A Gárda felvállalása nem hozhat a párt számára plusz hasznot még akkor sem, ha karitatív feladatokat is elvállal, mert elfordítja a Jobbiktól a lehetséges szavazókat", idézi a portál Pachl szavait, majd hozzáteszik, a volt elnök szerint nem számít, hogy a Gárda mennyit segít az embereknek, ha például gátat épít, vagy ha adományokat gyűjt és oszt, csak az a fontos, hogy mi mennyi szavazatot hoz.
Kibeszélnek
Mindenesetre mostanában úgy tűnik, mintha a Gárda-vonal mentén hasadna a Jobbik. Alig pár napja ugyanis Pősze Lajos repült a Jobbik frakcióvezető-helyettesi posztjáról, ugyanis a Magyar Nemzetnek azt találta mondani, hogy „nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja. Vona Gábor cáfolta, hogy nézeteltérés lenne a Jobbik és a gárda között”.

