Az ATV Első Magyar Magántelevíziós Zrt. (ATV) Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának államtitkára által a mai napon a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) és az ATV közötti szerződéssel kapcsolatban tett nyilatkozatára az alábbi közleményt bocsátja ki.
Az MNÜA az ATV-nek nem nyújtott 1 Milliárd Ft-os támogatást, hanem a két szervezet között a Hazai Turizmus tematikus műsor gyártása és sugárzása vonatkozásában jogszerű vállalkozási szerződés köttetett, mely jelenleg is hatályban van. Jogerős bírósági döntés született arról, hogy az ATV e szerződésből eredően nem jutott közpénzhez, ezért nem értjük, hogy a kormány milyen értelemben kívánja két nem állami szervezet, nem közpénz felhasználására irányuló szerződésének felülvizsgálatát. Az ATV természetesen kész együttműködni minden jogszerű eljárással és bízik abban, hogy a Fidesz-KDNP kormány a jogbiztonság és a szerződéses szabadság alkotmányos elvének megtartását szem előtt tartva kíván eljárni.

