1992-ben az akkori kormány és a hat szakszervezeti konföderáció alapította a Magyar Nemzeti Üdülési Alapíványt, hogy az alacsony jövedelműek, a fogyatékkal élők, a szakmunkások és a nyugdíjasok is elmehessenek nyaralni. A szakszervezetek azt nehezményezik, hogy az ő megkérdezésük nélkül akar a Fidesz változtatni a 18 milliárd forintnyi vagyonnal, például több nagy hotellel és üdülővel rendelkező alapítvány tulajdoni viszonyain.

A Fidesz régóta kifogásolja, hogy maga az alapítvány szerintük rendkívül költséges módon működik, azt mondják: emiatt javasolják a változtatást. A kormány az üdülési csekket is eltörölheti, miután a turisztikai bizottság fideszes elnöke szerint a szakmai szervezetektől jött az a javaslat egy úgynevezett rekreációs kártya bevezetésére.
 
„Ez hasonló szolgáltatásokat tartalmaz, mint az üdülési csekk, csak nem papír alapú, hanem bankkártyához hasonló módon működik” – mondta el Bánki Erik, az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottságának elnöke.

Az MSZP szerint az alapítvány azért jó, mert egy testületileg működő és társadalmilag alátámasztott forma. A szakszervezetek azt mondják: minden lehetséges jogi fórumot végigjárnak majd az érdekeik védelmében.