A Jam vendége volt Kovács Gábor repülőgépvezető-oktató. A hétfői Cesna kisgép katasztrófával kapcsolatban előrebocsátotta, hogy most még nem tudható, csak sejthető, hogy mi történt. Szerinte a repülőgép alacsonyan és kis sebességgel repült és ilyen esetben következik be az úgynevezett átesés, mikor „a szárnyon ébredő felhajtóerő kisebb lesz, mint a repülőgép súlya”. Amikor a gép sebessége egy bizonyos szint alá esik, megszólal egy átesés jelző szirénahang, ilyenkor kis magasságban növelni kell a sebességet, ha a magasság megfelelő, a gépet csak „fejre kell állítani” és zuhanás közben begyorsul.
Úgy véli, hogy nem a szabályzással van baj, hanem a szabályokat be kéne tartani és tartatni. Kovács elmondta, hogy a szabályok betartása ellenőrizhetetlen a levegőben. A földről nézve sem lehet szemmel megállapítani, hogy a sebesség alacsony, vagy megfelelő, ezt mindenkinek magának kell éreznie. Elmondása szerint a repülés szabályainak határait az internetes fórumok tanúsága alapján mindenki – még néha maga Kovács Gábor oktató is – vagányságból „stuccolgatja” és ebből már neki is származott tanulságos esete.
Az oktató beszámolt róla, hogy a repülési vezetői engedély megszerzéséhez először is alkalmassági orvosi vizsgálaton kell részt vennie a leendő pilótának, ahol a mentális alkalmasságot is vizsgálják, utána jön egy 150-200 órás elméleti tanfolyam, ha ez sikeres, kezdődhet a szigorúan dokumentált, ellenőrzött óraszámú 45 órás gyakorlat. Elmondta, hogy fontos szabály, hogy 1000 ft (300 m) alatt nem szabad repülni, de lakott területen is ez a minimum, kivéve például fotózás alkalmával.
Kovács a Jam nézőinek tudtul adta, hogy több mint 2000 kisgép pilóta van Magyarországon, de „irdatlanul” drága az üzemanyag és a szükséges berendezések, mindennek a tetejébe pedig „nagyon lepusztult állapotban vannak” a kisgépek számára fenntartott repülőterek, Budapest környékén pl. nincs is, Ferihegyen meg a repülőgép árának fele a leszállási illeték, de ha valaki éjjel érkezik külföldről, nem tud máshol leszállni.

