Az ATV Reggeli jam című műsorának vendége volt Somodi Imre közgazdász egészségügyi menedzser a Plusz pezsgőtabletta folytán ismert üzletember.

Szerinte a gazdasági és az egészségügyi szféra kiegyezésre való törekvésére van szükség, mivel „a gazdasági érdekek oly mértékben betüremkedtek az egészségügy területére” hogy „iszonyatos torzításokat és károkat okoznak”

Az egészségügyi menedzser szerint két fajta károkozás van jelenleg a társadalomban: a „profitorientált egészség-károkozás” és a „profitorientált egészségdrágítás”.

Elmondta, hogy hihetetlen anomáliák vannak, mikor egészségügyi szolgáltatók 200 forintért bérelik helyiségek négyzetméterét, vagy 30 százalékos extra profittal dolgoznak, amit az egészségügy nem bír el. Szerinte a meglévő szerződéseket felül kell bírálni, de senkit nem kell kipellengérezni, hanem a szerződéseket úgy kell átgondolni, hogy 10 százalékos profittal elégedjen meg mindenki.

Az üzletember szerint a kormánynak jelenleg megvan a felhatalmazása arra, hogy szigorú lépéseket tegyen az egészségkárosítás ellen, amivel csökkenthető az egészségügy terhe, és megtegyen mindent annak érdekében, hogy az egészségügyben megszűnjenek a felesleges kiadások.

Szerinte nagy probléma, hogy az egészségügyön belül nem történt meg a rendszerváltás, a vagyonnal való gazdálkodás nincs megoldva. Véleménye szerint nevetséges, hogy kórházak megyék, vagy önkormányzatok tulajdonában vannak, akik eleve kijelentik, hogy nincs pénzük a fenntartásukra. Annál ne legyen vagyontárgy, aki nem tud vele mit kezdeni.

A közgazdász szerint az állam minden olyan szerződésbe betekinthet, amely központi forrást használ fel. Bizonyos szolgáltatásokat túlfinanszíroz az OEP, ezért sok üzletembernek nagyon megéri ezeken a területeken tevékenykedni, míg más területekre nem jut elég pénz.

Elmondta, hogy ma a munkaképes korú lakosság egészségügyi ellátásának összege a GDP 5 százaléka, 1500 milliárd forint ezt a felére kéne csökkenteni, a felszabaduló összegből tíz éven belül megduplázható lenne az egészségügyi dolgozók fizetése.

Szerinte gyors lépésként a bérleti díjak helyreállításából, az extraprofit visszavágásából felszabaduló összeget az egészségügyben dolgozók ösztönzésére kéne használni.