A lehallgatási ügy újabb gyanúsítottjának kihallgatását fejezte be kedd délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Fazekas Géza, a szervezet szóvivője. Két rendbeli személyes adattal visszaélés vétségével és egy rendbeli kényszerítéssel gyanúsították meg Dávid Ibolyát, aki vallomást nem tett, de panasszal sem élt a gyanúsítás ellen. Annyit közölt, hogy álláspontja szerint nem követte el azokat a cselekményeket, amelyekkel gyanúsítják.

Dávid Ibolya szerda reggel fél kilenckor lépett be az ügyészség épületébe, az újságírók kérdésére nem válaszolt. A Független Hírügynökség információi szerint Herényi Károlyt délután hallgatják ki. A két politikust az úgynevezett megfigyelési botrány ügyében hallgatja ki az ügyészség, a nyomozás újraindítását azután rendelték el ellenük, hogy megszűnt a 2010-es országgyűlési választások után a mentelmi joguk.

Az ügy az MDF 2008-as tisztújításáig vezethető vissza: ekkor mutatott be Dávid Ibolya egy hangfelvételt, amin állítólag az ellene szóló adatgyűjtésről van szó. Az ügy kapcsán hírbe hozták Almássy Kornélt, az MDF akkori egyik elnökjelöltjét, aki emiatt lépett vissza a jelöltségtől, illetve az UD Zrt.-t, amelyet a titkos adatgyűjtéssel hoztak kapcsolatba. A cégről már bebizonyosodott, hogy nem volt közük a lehallgatásokhoz, ezért nemrég több kártérítési pert is indítottak. Ugyanebben az ügyben gyanúsított Szilvásy György egykori titokminiszter is.

Az ügyben kedden szintén gyanúsítottként hallgatták ki Tóth Károlyt, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt szocialista alelnökét. A volt képviselőt egyrendbeli, hivatalos személyként és felbujtóként elkövetett, különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítják. Tóth Károly megtagadta a vallomást és panasszal élt a gyanúsítás ellen.