Közben több, elsősorban nem kormánypárti vezetésű település jelezte, hogy nem helyezik ki a nyilatkozatot, mert az szerintük egy hűségnyilatkozat a Fidesz felé.
Kedden az országos igazságszolgáltatási tanács képviseletében Szűcs Péter szóvivő elmondta: „ez egy politikai nyilatkozat, aminek a kitétele egy politikai tevékenység lenne, és ez sértené a bíróság függetlenségét. Ezért nem tehetünk a kérésnek eleget.” Az ATV információ szerint a testület egyetlen tagja sem támogatta a kifüggesztést, a többség ellene szavazott, a kormány delegáltjai tartózkodtak.
A főpolgármesteri hivatalban már kihelyezték az íveket, egy fehér papírral együtt ezekre az érdeklődők írhatják fel véleményüket.
Bár a kormányhatározat kapcsán több település polgármestere jelezte, hogy nem teszik ki a nyilatkozat, az LMP-s Ivády Gábor azonban kihelyezi a dokumentumot. Ivád polgármestere mégis azt mondta, „régi rendszereket idéző hozzáállás ez, mi meg fogjuk tenni, de olyan módon, hogy az ne érje el a célját.”
A szocialisták ezt az eljárást továbbra is lefogadhatatlannak tartják. Lendvai Ilidkó elnök úgy nyilatkozott, hogy kétsége sincs afelől, hogy a fideszes polgármesterek ki fogják helyezni a közintézményekben a dokumentumot, de ez szerinte is katasztrofális időket idéz.
Az Eötvös Károly Intézet pedig nyilatkozat elemzésével kívánja felhívni a figyelmet a nyilatkozat szerintük problémás tartalmára. Szabó Máté Dániel igazgató elmondta: azt tűzték ki célul, hogy „minden héten foglalkozunk egy bekezdésével és ezen a héten az első, történelemhamisításos részt elemeztük”. Az intézet a következő hetekben a nyilatkozat ellentmondásaira figyelmeztet majd.

