A nemzeti erőforrás miniszter július 7. napjától felmentéssel megszüntette Falus Ferenc országos tiszti főorvosnak az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalnál fennálló határozatlan idejű kormánytisztviselői jogviszonyát - áll a közleményben, amely szerint az intézkedés a törvény értelmében indoklást nem igényel.
Falus Ferencet háromhavi illetményének megfelelő összeg illeti meg végkielégítésként, melynek mértéke négyhavi illetménye összegével emelkedik, mivel kormánytisztviselői jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőzően 5 éven belül szűnik meg.
A tárca tájékoztatása szerint az átadás-átvételt az OTH vezetésével megbízandó Paller Judit regionális tiszti főorvos fogja lefolytatni.
Paller Judit 1991-től az ÁNTSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Intézetének helyettes megyei tiszti főorvosa, 2002. szeptember 1-től pedig tiszti főorvosa. 2007-től a Nyugat-dunántúli Regionális Intézet tiszti főorvosi feladatait látja el.
Falus Ferenc 2007. februárjától töltötte be az országos tiszti főorvosi posztot, előtte a Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként tevékenykedett.

