Belvillongások dúlnak a Fideszben – a párt feloszlatta az újbudai és a miskolci szervezetét, Orbán Viktor hat képviselőt figyelmeztetett, mert több fontos szavazásról maradtak le, illetve már az sem biztos, hogy Kövér László lesz-e házelnök. A köztársaságielnök-választásnál ugyanis üres volt Kövér helye, a hírek szerint nem volt szíve szerint való Schmitt Pál, nem találta elég fajsúlyos politikusnak. De nemcsak az államfő-választás alkalmával, hanem más fontos döntésekkor is foghíjas volt a Fidesz-KDNP frakció. Orbán Viktor ezt akkor elégelte meg, amikor az ÁSZ elnökének és alelnökének megválasztását veszélyeztették a távolmaradók. Lapinformációk szerint erőteljes hangnemben figyelmeztette a renitenseket, hogy többet ilyen nem fordulhat elő.
Újbudán pedig a helyi szervezetet kellett feloszlatni, mert nem sikerült megállapodni a polgármester-jelölt személyéről. Itt Kupper András és Schneller Domonkos között alakult ki vita. A feloszlatás után nagy eséllyel Simicskó István lesz az, aki újjáalakítja a szervezetet. Miskolcon pedig azért eresztették szélnek a Fidesz-szervezetet, mert a pártvezetés nem volt megelégedve a munkájukkal. Siklóson is feloszlatták a helyi szervezetet, Nagykanizsán pedig a közgyűlés fulladt botrányba belső viták miatt.
A belharcok azonban eddig látható módon nem koptatták a Fidesz népszerűségét. A párt támogatottsága a Szonda felmérése alapján a választások óta két százalékkal nőtt, az MSZP-t is többen támogatják – szintén 2 százalékkal. A Jobbik népszerűsége azonban 4 százalékkal csökkent, most 12 százalékon áll. Az LMP-t szintén kevesebben szeretik: 1 százalékos népszerűségvesztés után most a lakosság 5 százaléka szereti. „a nyáron kevéssé foglalkoznak a választók politikával, kevés hír kerül egyáltalán a választókhoz, és nem igazán okoz ez igazán változást a pártpreferenciákban, ez figyelhető meg most is” – mondta Juhász Attila a Political Capital elemzője. A politológus az őszi önkormányzati választások után változhat érdemben a pártok népszerűsége.

