Csak a kétmillió forint feletti összegekre vonatkozik a közszférában a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadó, vagyis ez az adónem nem fogja érinteni az átlagkeresetű rendőröket, tanárokat, orvosokat – jelentette be a kormányszóvivő. Nagy Anna példája szerint így az, aki hárommillió forint végkielégítésre számított, az kétmillió húszezer forintot fog kapni.
Akinek pedig a végkielégítése – legyen szó akár hat havi pénzről – nem éri el a kétmillió forintot, az a teljes összeghez hozzájut. A kormányszóvivő szerint ráadásul vannak kivételnek számító járandóságok is, például a katonáknak kifizetett leszerelési segélyre, az adott évre vonatkozó szabadságmegváltásra, illetve a jubileumi jutalmakra elve nem vetik ki a különadót.
Nagy Anna szerint a statisztikák azt mutatják, hogy az idei év első öt hónapjában csak végkielégítésre több mint egymilliárd forintot fizettek ki a költségvetési szervek, így a különadótól mintegy kétmilliárd forint megtakarítást remél. Már csak azért is, mert a törvény a tárgyévre (2010) visszamenőleges hatályú lenne, és a köztulajdonban lévő gazdasági társaságokra is vonatkozna, például a BKV-ra. A kormány pénteken nyújtotta be azt az alkotmánymódosító javaslatot, ami ezt lehetővé tenné.

