Matolcsy György visszavonta Szikora János, az APEH elnökének megbízatását, - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint az APEH új elnökét a nemzetgazdasági miniszter rövidesen kinevezi.
"Három hete összepakoltam, nem mintha nem tudtam volna elképzelni, hogy ezzel a kormánnyal is együtt dolgozzak. Vártam, hogy valaki hozzám szóljon, és ha pozitívan akarom nézni, akkor végre valaki hozzám szólt" - az Origo.hu tudósítása szerint ezekkel a szavakkal szállt be autójába a nemzetgazdasági miniszterrel történt találkozója után Szikora János.
Szikora azokra a kérdésekre nem reagált, amelyek az esetleges eltávolításáról szóltak.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter azért indított vizsgálatot bő egy hete az adóhivatal elnöke ellen, mert Szikora János állítólag olyan utasítást adott 2008-ban a munkatársainak, hogy vonják vissza a Malévval szembeni végrehajtást. Az adóhatóság nem tagadja az elnöki utasítást, de azt állítja: nem törölte el a Malév adótartozását, a kérdéses összeg pedig néhány hetes csúszással ugyan, de maradéktalanul megérkezett az APEH számlájára.
A minisztériumba nem engedték be a sajtó képviselőit, a tárca egy munkatársa csak annyit mondott: lesz sajtóközlemény a találkozóval kapcsolatban.
Az atv.hu már korábban beszámolt róla, hogy Szikorát valószínűleg leváltják. Lapunk vezető politikusi körökből úgy értesült, hogy Vida Ildikó lehet az APEH régi-új elnöke. Vida az Orbán-kormány idején az APEH elnökhelyettese volt, Simicska Lajos 1999-es lemondása után pedig az adóhivatal elnöke lett 2002-ig.
atv.hu / MTI / FH

