A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslata miatt, amely továbbra is engedélyezi az indoklás nélküli felmondást a köztisztviselői szférában. Bárdos Judit, a szakszervezet elnöke azt mondta, az új kormány 3-4 ezer köztisztviselői helyre tart igényt, hogy oda a saját embereit ültesse. Hozzátette, az indokolás nélküli elbocsátás lehetősége ellentétes az Európai Unió jogával. Az EU Alapjogi Chartája ugyanis kifejezetten biztosítja minden munkavállaló jogát az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemre.

A kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot Sólyom László államfő megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek, de a Parlament szinte módosítás nélkül újra elfogadta az indítványt.  Módosításokat beemelt ugyan a tervezetbe, de az indoklás nélküli kirúgás lehetősége továbbra is a törvény része maradt. Bárdos Judit azt mondta, megelepetésként érte az is őket, hogy - a korábbi ígéretekkel szemben -az árvízi védekezésnél szolgálatot teljesítő rendvédelmi dolgozók nem kapnak nagyobb bért a védekezés idejére.