Nem hivatalosan, egy budai szórakozóhelyen mutatják be este a Biszku Béláról készült, Bűn és büntetlenség című dokumentumfilmet. Az egykori belügyminiszter a források szerint közvetlenül irányította az 1956 utáni megtorlásokat. A díszbemutatót eredetileg az Uránia moziba tervezték, de amíg nem látták a filmet, családja nem járult hozzá annak vetítéséhez.  

Biszku Béla lányai ma a sajtóvetítés előtt nézték meg a filmet. Híradónknak azt mondták: arra kérik az Urániát, hogy tegyék lehetővé a film bemutatását. Azt is szeretnék, hogy független bizottság jöjjön létre, hogy tisztázza apjuk szerepét. Az alkotók szerint filmjük egy késői szembesítés egy egykori tettessel és mementó az áldozatoknak.

A dokumentumfilmet két újságíró készítette Biszku Béláról. Ő 1957 és 61 között volt belügyminiszter, a források szerint ő irányította az 56 utáni véres megtorlásokat.

A díszbemutatót Nagy Imre újratemetésének évfordulójára, az Uránia moziba tervezték, mondja az egyik készítő, azután kellett új helyszínt keresniük, hogy a 89 éves Biszku Béla családja nem akart hozzájárulni a vetítéshez.

A parlament sajtóbizottságának fideszes elnöke hétfőn a parlamentben is szót emelt a film betiltása ellen. Azt kérte a szocialistáktól, hogy győzzék meg a családot, ne akadályozzák a dokumentumfilm bemutatását.

Lendvai Ildikó délelőtt azt mondta: örülne, ha levetítenék a filmet.  

A kulturális bizottság egyébként kedden egy olyan országgyűlési határozati javaslatot fogadott el, amelynek értelmében nem lehetne személyiségi jogokra hivatkozva betiltani történelmi dokumentumfilmeket.