Valószínűleg 2012-től már visszaállítja a GYES 3 éves rendszerét a kormány, így fogalmazott híradónknak a kormányszóvivő, azt követően, hogy Soltész Miklós szociálpolitikai államtitkár bejelentette, mégsem jövőre változtatnak a jogszabályokon.
Pedig a választások után Navracsics Tibor közigazgatási miniszter még arról beszélt, hogy várhatóan már 2011-tól visszaáll a régi rendszer. A GYES-t a Bajnai-kormány csökkentette két évre, azzal indokolva a lépést, hogy ezzel is bővíteni akarják a foglalkoztatást.
98 férőhelyre több, mint 100 gyerek jár egy általunk megkeresett bölcsődébe, a gyerekek legalább háromnegyedét már két évesen beíratják.
„Ezek a gyerekek akár 3 éves korukig otthon maradhattak volna, de a tapasztalat az, hogy 2-2 és fél éves korban már hozzák a gyerekeket bölcsődébe” – mondta Sinkó Jánosné, a 10. kerületi Egyesített Bölcsődék kinevezett vezetője.
Ehhez igazodva csökkentette 2 évre a GYES időtartamát egy éve az előző kabinet. A kormány azonban most úgy tűnik, változtatna a jogszabályon.
„A GYES visszaállításával kapcsolatban még a tervek vannak, valószínűleg visszaállna három évre, ahogy ez eddig is volt” – állította Nagy Anna, kormányszóvivő.
Igaz a korábbi ígéretekkel ellentétben csak 2012-től. A kormányszóvivő azt mondja, erre azért van szükség, mert a két éves rendszer nem ösztönzi eléggé a gyermekvállalást. Ehelyett 2012-től kezdődően az édesanyák két évig GYED-et, az utolsó évben pedig GYES-t kapnának, így járna újra 3 évig a gyermekvállalási járulék. A Nagycsaládosok Országos Egyesületénél örülnek a változtatásnak.
A szervezet elnöke azt mondta, így a nőknek több ideje lenne arra, hogy munkát találjanak és a bölcsődei férőhelyek kérdése is megoldódna.
„Nem kéne kétéves kortól gyermekfelügyelőt keresni ezeknek a szülőknek, vagy nappali gyermekellátást keresni” – mondta Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke.
Azt azonban ők sem tudják, miért kell még két évet várni az új jogszabályok életbe lépésére. Korábban ugyanis Szijjártó Péter és Navracsics Tibor többször is úgy nyilatkozott, a GYES 3 évre emelése lesz az új kormány egyik első és azonnali intézkedése. Hogy miért tolódott a céldátum, arról őket is szerettük volna megkérdezni, de nem akartak nyilatkozni.
Török Zsolt azt mondja, ez azt mutatja, hogy a kormány kihátrál korábbi ígéreteiből.
„Úgy látszik, hogy maguk sem tudják mit akarnak, egyébként pedig erre nem látom a lehetőséget, nem látom a fedezetet a költségvetésben” – mondta Török Zsolt, esélyegyenlőségért felelős MSZP-s ügyvivő.
A szocialista politikus szerint egyébként nem a GYES időtartamától függ a gyermekvállalási kedv Magyarországon.

