Nemcsak az ellenzéki pártok, hanem szinte az összes civil jogvédő szervezet is tiltakozik a Fidesz alkotmánymódosító tervei ellen. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János és Mátrai Márta képviselő hétfőn nyújtották be indítványukat, mely szerint változtatnának az alkotmánybírák jelölésének folyamatán.
A független önálló testületnek az eredeti 11 helyett most csak 9 tagja van, mert hiányzott az egyetértés a jelöltekről. Az alkotmánybíróságba ugyanis most csak konszenzusos jelöltek kerülhetnek be. Az alkotmánybírákat jelölő bizottságba minden parlamenti frakció egy-egy tagot küldhet. Ha ez így marad, a Fidesz-KDNP két tagjára három ellenzéki jutna, vagyis a kormánypártiak kisebbségben lennének.
A Fidesz ezért 8 tagú jelölőbizottságot hozna létre, amelybe, leképezve a parlamenti túlsúlyt, öt tagot ők delegálnának, így már többségben lennének.
Lövétei István szerint a mostani rendszer és a Fidesz elképzelése sem jó. Úgy véli, csökkenteni kellene a politika befolyását az alkotmánybírák kiválasztásánál. „Nem 9 évre, hanem hosszabb időre kellene kinevezni az alkotmánybírákat. Meg kéne előzni, hogy az alkotmánybírák újraválaszthatók legyenek, hogy jobban elkötelezzék magukat valamilyen politikai párt felé”- vélekedett az alkotmányjogász.
Az MSZP szerint elfogadhatatlan a Fidesz által benyújtott alkotmánymódosító indítvány. „Hétfőn reggel az alkotmányozó bizottsági ülésen tudtuk meg, hogy sor kerül egy ilyen módosításra, és úgy terjesztették be, hogy még csak megindokolni se voltak hajlandók”- mondta Lamperth Mónika. Az MSZP ezért alkotmány-előkészítő kollégiumot hoz létre, amely javaslatok készít majd az új alkotmányra.
Az LMP úgy látja, egyre rosszabb képet mutat a fideszes többség. „Akkor ne hívják ezt a nemzeti együttműködés rendszerének, hívják úgy, hogy Orbán-kormány együttműködési rendszere, amiben a fideszes képviselők saját magukkal tudnak csak együttműködni”- reagált Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes.
A Fidesz alkotmánymódosító javaslata ellen szinte minden civil jogvédő szervezet tiltakozik. A Magyar Helsinki Bizottság szerint például a Fidesz többségét kihasználva újabb csapást készül mérni a jogállamiságra.

