Az MSZP egyetért abban, hogy az országnak új Alkotmányra van szüksége, de nem kizárólag politikai döntés alapján, hanem a civil szféra, a társadalmi csoportok és a szakma bevonásával - mondta Bárándy Gergely az MSZP elnökségi tagja. Szerinte az LMP javaslata támogatandó, hogy az alkotmányozást előkészítő bizottságot meg kell előznie egy előkészítő bizottságnak, amelybe be kell vonni az állampolgárokat és a civileket is. Az MSZP elnökségi tagja hozzátette, a Fidesz által felállított szakmai bizottság, bár szaktekintélyekből áll, de kizárólag jobboldali kötődésű szaktekintélyekből.
Az LMP az szeretné, ha az állampolgárok is beleszólhatnának az új alkotmány kidolgozásába, az új alaptörvényt pedig továbbra is a képviselők négyötödének támogatásával lehessen elfogadni. Schiffer András a párt frakcióvezetője azt mondta, az Alkotmányt előkészítő bizottságot egy előkészítő testület felállításának kell megelőznie, amelynek paritásos alapon kell működnie, a civil szervezetek és az állampolgárok bevonásával. Az LMP szerint a Fidesz letért a nemzeti együttműködés útjáról, mert a kormány kivenné az Alkotmányból azt a részt, amely szerint az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához a képviselők négyötödének szavazata szükséges.
Hack Péter alkotmányjogász szerint az Alkotmány hirtelen megváltozása arra irányul, hogy elterelje a figyelmet a kormány gazdasági programjának bukásáról. Hack Péter azt mondta, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által, a bizottsági meghallgatáson bejelentett 3 intézkedési tervből kettő már 5 nappal a bejelentés után megbukott.

