Több százan védekeztek az ár ellen a Baranya megyei Gilvánfán éjjel. Itt a Bükkösdi árapasztó fenyegetett kiöntéssel. Az ár Gilvánfát és Páprádot is veszélyeztette. Közben Szederkényben már csütörtök este lassú apadás indult el a Karasicán. Ott a víz elöntötte az iskolát.

Gilvánfa egyes részeit szinte teljesen ellepte az ár. A gátakon most is csaknem százan dolgoznak, nem csak szakemberek, és a településen élők, hanem önkéntesek is. Eddig kilencezer homokzsákot használtak fel, de még most is fennáll a veszély, hogy átszakad. Ha ez megtörténik, akkor Gilvánfán, és a szomszédos Páprádon összesen kétszáz ember otthona kerülhet veszélybe.

Borjádon, a Karasica hídján még mindig kritikus a helyzet: a víz továbbra is ostromolja a hidat. És, bár a patak reggel óta valamelyest apad, van, akit ez egyáltalán nem zavar, és könnyedén horgászik az árban. A Fő utcában két ház van veszélyben. A településen nem győzik pakolni a homokzsákokat.

A víz ugyan egy-két centit apadt, de utána ismét emelkedésnek indult. A helyiek azt mondják: ha kell, egész éjjel dolgoznak majd, hogy megvédjék az otthonaikat az árvíztől.