Több szocialista politikus egybehangzó véleménye szerint jót tett az MSZP-vel a Fidesz, amikor a kormányzásának első heteit szimbolikus, ideologikus döntésekkel töltötte a „kenyérgondok”, a praktikus gazdasági kérdések megoldása helyett. Meglepő módon különösen hálásak Semjén Zsolt nemzetpolitikai miniszterelnök-helyettesnek, mert – szerintük – ideológia szempontból túlfűtött, klerikális hangvételű felszólalásaival a fővárosi és a nagyvárosi értelmiséget egyenesen az MSZP felé löki. A szocialisták ebben a helyzetben ugyanis könnyen újrafogalmazhatják az elvi, értékrendbeli alapjaikat, karakterest élt szabva a pártjuknak.

Több órányi vita

„Az elmúlt napokban meglepő módon a sebek nyalogatása helyett érdemi viták zajlottak a frakcióban arról, hogy milyen politikai taktikát kövessünk. Választhattunk: beállunk a Fidesszel kokettáló pártok, a Jobbik és az LMP sorában, vagy vállalva a karantént, markánsan más álláspontra helyezkedünk. Négy az egyhez az arány, de 1990-ben is hasonló volt a helyzet, amelyből akkor az MSZP győztesen került ki” – magyarázta egy Mesterházy Attila frakcióvezető köréhez tartozó politikus.

A kettős állampolgárság, de különösen a Trianon-emléknap kapcsán a vita tárgya az volt, hogy engedjenek-e nacionalista hangoknak, és támogassák a ma nagyon népszerű Fideszt a szimbolikus kezdeményezésiben, vagy markánsan eltérő álláspontra helyezkedjenek, akkor is, ha rövidtávon nem tűnik taktikusnak. Úgy tudjuk, hogy az előbbi oldalon többek között Steiner Pál, Ujhelyi István, Szabó Imre, Juhász Ferenc állt (utóbbi két politikus Trianon-ügyben később tartózkodó álláspontra helyezkedett), míg Gyurcsány Ferenctől Kiss Péterig, Mesterházy Attilától Lendvai Ildikóig harcosan képviselte azt a véleményt, hogy ne menjenek el a Trianon-napra.

Az utóbbiak álláspontja szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson másfélmilliónyian szavaztak a Fidesszel szemben, és a lakosság többsége nem is ment el szavazni. „Az LMP támogatása a Fidesznek számunkra azt jelenti, hogy a nagyvárosi értelmiség hamar ki fog ábrándulni Schiffer Andrásék formációjából, és mi maradunk a számukra, ha a Fidesztől eltérő politikai platformra kíváncsiak” – magyarázta az MSZP egyik vezetője.

Gyurcsány boldog

„Nekem elvi kérdés volt az első perctől, hogy én Trianon emléknapra nem fogok elmenni, mert számomra nem az Trianon fájdalmas üzenete, mint amit a kormánypártok diktálni akarnak, hanem attól nagyon-nagyon eltérő és oda menni bólogatni egy, a 20-as, 30-as évek világát ódivatúan idéző történelem szemlélettel megáldott emléknapra, nem kell elmenni” – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A volt kormányfő örült annak, hogy a frakció többsége erre az álláspontra jutott.

Kiss szerint legalább 3 rossz tétel van

Az ATV Jamben Kiss Péter, a párt alelnöke azt fejtegette, hogy Trianon ügyben legalább három rossz tétel van: 1, maga a döntés, ami nem volt európai, 2, az akkor adott rossz magyar válasz, ami beletorkolt a II. világháborús magyar szerepvállalásba, annak minden drámájával, tragikus következményével együtt 3, nagyon tragikus lenne, ha mindezt a sérelmi politizálást kormányzati szinten visszaemelnénk a III. évezred magyar politikájába. Az MSZP alelnöke azt is elmondta: nem vesznek részt a trianoni emléknapon, mert a Parlament nem adta meg a lehetőséget, hogy ezen kérdések kapcsán hozzászóljanak, és beszéljenek róla. A Fidesz
kommunikációját Kiss úgy értelmezte, hogy a két világháború közötti nagyon rossz revíziós politikának a felhangjai jelentek meg a kormánypártok oldalán.

atv.hu / Hazafi Zsolt