Egyhangúlag szavazta meg a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén a 2020-as budapesti olimpia úgynevezett master plan-jét. Ez a dokumentum fekteti le az ötkarikás játékok szervezésének alapelveit.
Tarlós István sportszerető emberként szeretné, ha Budapest adna otthont a világ legrangosabb sporteseményének 2020-ban, de nem lát rá sok esélyt. „Mindazonáltal, ha reális vagyok és figyelembe veszem, hogy mekkora ország vagyunk, mekkora lobbierővel és lehetőségekkel, nem tudom, hogy csatlakozik-e hozzám, ha azt mondom, hogy nem mernék fogadni arra, hogy olimpiát fogunk rendezni”- vélekedett a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Becslések szerint az olimpia megrendezése több mint 3800 milliárd forintba kerülne, amelynek csak töredékét állnák magánbefektetők. „Ennek a nagyságrendje, legalább 90 százaléka központi finanszírozásúnak kell lennie, ez mindenhol így van, az állam állja ennek a nagy részét, nyilvánvalóan a fővárosnak is ki kell vennie ebből a megfelelő munkafázisban a saját feladatát”- magyarázta Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje.
Egy ilyen hatalmas beruházás pedig azzal járna, hogy Magyarországnak három éven keresztül nullszaldós költségvetést kellene produkálnia. Valamint a Nemzetközi Olimpia Bizottságot is meg kellene győznie, hogy képes megrendezni egy ilyen nagyszabású eseményt.

