Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt kihallgatta az ügyészség Szabó Zoltán volt országgyűlési képviselőt. „Az, hogy én itt ma meghallgatásra kerülök, az nem az én szégyenem”- jelentette ki a szocialista politikus. A gyanú szerint Szabó 2002-től 2010-ig jogosulatlanul használta azt a mobiltelefonszámot, amelyet még polgármesterként kapott, és amelyet a 7. kerületi polgármesteri hivatal fizetett. Ezzel 6,3 millió forint kár érte az önkormányzatot. „2003 februárjától az szerepel, hogy Hunvald György polgármester által írt utasításban ő mintegy tanácsadóként használja ezt a bizonyos telefonját, de a beszerzett adatok azt támasztják alá, hogy a volt képviselőnek sem megbízói, sem tanácsadói szerződése nem volt az önkormányzattal”- mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Szabót azzal is gyanúsítják, hogy miután a kerületben egyszer tilosban parkolt, lebilincselték az autóját, ő pedig azt kérte a jegyzőtől, utasítsa a közterület-felügyelet igazgatóját, ingyen vegyék le. A jegyzőt és a közterület-felügyelet igazgatóját korábban már kihallgatták, tagadják, hogy így történt volna. Szabó Zoltán szerint nevetséges és mondvacsinált a gyanúsítás. „Ha az ügyészség komolyan gondolná azt, hogy ez hivatali visszaélés, és üldözendő, akkor ma itt lenne velem együtt Deutsch Tamás, akinek az önkormányzat 1998-2002 között teljes irodát biztosított” vélekedett a szocialista politikus.

A mobil hívószám ügyében az ügyészség nemrég Hunvald Györgyöt, Erzsébetváros előzetesben lévő polgármesterét is eljárás alá vonta. A gyanú jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés. Hunvald egyelőre tagad.