„Hogyan tekintenek holnap Nagyszombaton a magyar kisiskolásra? Mit gondolnak majd a szlovák ügyintézők a kassai városházára betérő magyarokról?” – teszi fel a kérdést Gyurcsány Ferenc blogjában, miután szerdán délelőtt a képviselők 344 igen, 3 nem szavazat és 5 tartózkodás mellett elfogadták a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot.

A volt miniszterelnök szerint a magyar Országgyűlés "nemzeti lelkesültségében a tűzzel játszik". „Azt hiszi, hogy helyrebillenti a történelmet, én ezzel szemben meg azt, hogy kibillenti a biztonság és nyugalom kerékvágásából. Most csak Orbán és Fico vívja csatáját. A román megszorítások nyomán kirobbant tüntetések jól jelzik, hogy mi történhet a mérsékelt román politikai erőkkel. Jöhet még a szlovákhoz hasonló román nacionalizmus, amely ellenséget fog látni a romániai magyarokban” – írja Gyurcsány, feltéve a kérdést: „mit fogunk akkor mondani?”

Gyurcsány idéz egy közvéleménykutatást is, mely szerint a magyar polgárok körülbelül harminc százaléka, két és félmillió ember semmiképpen nem ért egyet a ma elfogadott törvénnyel. „Nekik ma a három nemmel szavazó képviselőn kívül nincs képviselete a Parlamentben. Kár. Az MSZP megerősödésének egyik feltétele, hogy a  legfontosabb politikai kérdésekben egységesek legyünk. Ma négyfelé szavaztunk. Ha nem tudunk túljutni belső megosztottságunkon, akkor bajba fogunk kerülni. Nagyobb bajba, mint amit egy választási vereség hozhat.” – olvasható a blogban.

Mint megírtuk, Gyurcsány mellett Molnár Csaba és Szanyi Tibor voksolt nemmel az előterjesztésre. Emellett tartózkodott három MSZP-s - Baracskai József, Oláh Lajos, Vitányi Iván - és két LMP-s - Dorosz Dávid és Szabó Tímea - képviselő.