Az Észak-Dunántúlon a legtöbb kiáradt patak már apad, és a következő napokban nem is várható jelentősebb eső, amely visszafordítaná az apadást. Bakonybánknál megkezdődött az intenzív apadás, reggelre két métert csökkent az ér szintje, a víz levonult a házak közül, a külterületeken most húzódik vissza.
Mezőörsnél egy nap alatt fél métert apadt a patak; Bőnynél és Rétalapnál tegnap délután tetőzött, majd lassan apadni kezdett. Bőnynél „soha nem tapasztalt nagyságú vízállás mellett” egy Rába nagyságú folyó dupla vízhozama folyt a mederben.
A Cuhai-Bakony-ér áradása az M1-es autópályát sem kímélte. A Győr felé haladó pálya leállósávját teljesen alámosta a víz, a belső két pálya pedig 4-5 méter hosszan beszakadt. Most egy lyuk tátong az M1-es autópálya. Az autópályát emiatt Hegyeshalom felé teljes szélességében le kellett zárni, így hatalmas dugó alakult ki a sztrádán. A pálya újjáépítése több napig is eltart, így csak ezután tudják ismét megnyitni a sztrádát.
Először a Budapest felé haladó sávnál látták, hogy alámosta a töltést a víz, ott korlátozták is a forgalmat, nem sokkal később azonban a másik oldalon autózókat érte a meglepetés.
„Megnyílt a föld…” – mondta egy autós. Hét autó még átgurult egy kisebb lyukon, aztán teljesen leszakadt az aszfalt. Volt olyan, akinek viszont sajnos kitört a kereke.
Csak az ár levonulása után tudják elkezdeni a helyreállítási munkákat. Várhatóan egy hétig mindkát irányba lezárják az M1-est.

