Gazdagabbak lettek a leggazdagabb magyarok. A Napi Gazdaság ma megjelent 100-as listája szerint idén is Demján Sándor ingatlanfejlesztés és szerencsejáték-ipar mágnás a legmódosabb magyar. Vagyona 150 milliárd forint, 10 százalékkal több, mint tavaly. A második helyezett Csányi Sándor OTP-vezér, a harmadik pedig Várszegi Gábor lett. Az idei TOP 100-ba legalább 4,3 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni.

Ami a tavalyi évhez viszonyítva növekedés, az a két évvel ezelőtti állapothoz képest viszont erős bukás. Demján Sándornak akkor 300 milliárdja volt, míg az OTP-vezér Csányi Sándornak ennek nagyjából fele. A 10. Kovács Gábor 40 milliárddal bírt, még egy éve múlva is, de tavaly kissé átrendeződött a sor.

A vegyész Bige László kiesett a top 10-ből, míg Futó Péter befutott a 9. helyre, a válság miatt viszont mindenkinek jócskán apadt a vagyona. Demjánnak felére, Csányi Sándornak például harmadára, emiatt egyből vissza is esett hatodiknak. Az idei élboly aztán újra változott. Csányi ismét ezüstérmes, míg az ingatlanos Futó Péter lecsúszott tizenegyediknek. Ami látszik, hogy néhány milliárddal mindenki növelte vagyonát.

„Úgy tűnik, hogy kifelé kapaszkodunk a válságból, hiszen a vagyonuk tovább nem csökkent, ellenkezőleg, mintegy 300 milliárd forinttal nőtt a 100 leggazdagabb vagyona 2009-ben” – magyarázta Szakonyi Péter, a kiadvány szerkesztője. Szakonyi szerint az ingatlan és a pénzügyi szolgáltatások szektorát azonban még mindig érzékenyen a válság. De a péksüteményeiről ismert Palásti József sem zárt jó évet. A tavalyi 21-ről 16 milliárdra csökkent vagyona, ő veszített a legtöbbet.

Nem úgy Anka Márton, aki eddig nem szerepelt a top 100-ban, most egyből a hetedik helyre állt. A számítástechnikai zseni cége világszerte ismert, a szoftverfejlesztést itthonról irányítja.  A műgyűjtőként is ismert Kovács Gábor őrzi 10. helyét. Nem veszített vagyonából, azt mondja azért, mert óvatos.