A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége hagyományos helyszínen a Városligetben tartotta május elsejei rendezvényét. A nagygyűlésen Pataky Péter elnök hangsúlyozta: a magyar munka és a magyar munkaerő nincs értékén megfizetve és sokan a válságra hivatkozva még tovább szeretnék csökkenteni a béreket. „Mi azt gondoljuk, hogy közös érdekünk, hogy egy versenyképes gazdaság legyen, mert csak egy versenyképes gazdaságban tudjuk mi is megkapni a munkánk ellenértékét, de ez nem attól lesz versenyképes, hogyha lerontjuk a magyar munka becsületét, ha lerontjuk ennek a körülményeit”- mondta Pataky.
A körülmények javításának jó példája, hogy még mindig adható az üdülési csekk, amelynek a szakszervezetek a legnagyobb felhasználói. „Mintegy 15 ezer hazai szolgáltatónál lehet beváltani. Döntően szálláshelyekhez kötődően, de természetesen fürdők, kulturális intézmények is elfogadják”- magyarázta Karácsony Mihály, a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke.
A Kossuth téren a LIGA Szakszervezetek aktivistái felépítették „A munkavállalói terhek piramisát". A LIGA elnöke azt mondta: nem akarták az új kormányt tüntetéssel fogadni, ezért ezzel a piramissal üzennek nekik. Vagyis azt szeretnék, ha az új kabinet elhordaná azokat a terheket, amelyeket az elmúlt négy év akasztott a munkavállalók nyakába. „Azt gondoljuk, hogy a következő időszak legfontosabb politikai célkitűzése az lehet, hogy egy a magyar erőforrásokra építkező gazdaságpolitikát kell folytatnia az új kormánynak, hogy a foglalkoztatás bővítése nagyon erős iramban induljon meg”- mondta Gaskó István.
Bár a LIGA Szakszervezetek idén május elsején nem szervezett sztrájkot, vagy tüntetést, ennek ellenére úgy vélik, semmi okuk sincs ünnepelni, mivel a munkavállalók helyzete kicsit sem javult az elmúlt években.

