Az emberek nem a szociáldemokrata értékrendben csalódtak, hanem annak nem megfelelő képviseletében – mondta Kovács László az ATV Jam című műsorában.

Az MSZP egykori elnöke szerint a párt vereségének legfőbb okai egyebek mellett a gazdasági válság miatt elkerülhetetlen megszorító intézkedések, a kormány mulasztásai (például a korrupció elleni nem megfelelő fellépés, a befejezetlen reformok és a gyenge kommunikáció), valamint az ellenzék „lélekromboló” magatartása, amellyel 8 éven át folyamatosan azt sugallta, hogy minden rossz, amit a kormány csinál. (Korábban Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök is elmondta, hogy szerinte miért bukott az MSZP.)

A szocialista képviselő a párt jövőjéről elmondta, az elnökség kezdeményezte a pártszervezeteknél az elmúlt 4 év megvitatását, amelyet a júniusban tartandó kongresszus elé terjesztenek, az értékelést követően pedig alapszabály-módosításra és teljes tisztújításra kerülhet sor.

Kovács László elmondta, ez nem jelenti azt, hogy minden valaha vezető tisztséget betöltött politikusnak távoznia kellene a politikai életből, mint fogalmazott, a személyes felelősséget csak személyekre lebontva lehet vizsgálni, ugyanakkor hozzátette, a kampány során volt alkalma megismerni néhány olyan „új arcot”, akiket szerinte be lehetne vinni az országos politikába és akik egy új vezetői garnitúra tagjai lehetnének.