21:30 Jobbik, Európa Congress Hotel
Előkerült a pogi, pakolnak a stábok

Vona elnök úr beszéde után értelmet nyertek a nagyterem hátsó részében elhelyezett üres tányérok: sajtos pogácsa került melléjük. Vona interjúkat ad, a tévéstábok kezdenek összepakolni, oszlik a tömeg.

21:10 Fidesz, Vörösmarty tér
Orbán: „sikerült a csúcstámadás”

A mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője vasárnap este Budapesten.

A Fidesz elnöke - akit „megnyertük, megnyertük” skandálással fogadtak a pártszövetség szimpatizánsai a Vörösmarty téren - világsikerhez hasonlította a szövetség választási győzelmét.

Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első. Ma forradalom történt a szavazófülkékben - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a budapesti Vörösmarty téren vasárnap este. Szerinte a magyarok bebizonyították, hogy van értelme hinni a demokráciában.

„Demokratikus keretek között olyan nagy horderejű változást tudtunk véghezvinni, amelyet csak korábban forradalommal tudtak” - hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve: vasárnap Magyarországon beteljesedett egy történelmi tanulság, húsz év tanulsága, a rendszerváltás tanulsága, amely úgy hangzik, rendszert váltani nem lehet, rendszert csak megbuktatni, megdönteni lehet.

„Megdönteni és újat alapítani helyette, és ma ez történt” - fogalmazott Orbán Viktor.

Kijelentette, a magyarok megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét és helyette új rendszert alapítottak; ez pedig a nemzeti együttműködés rendszere.

21:08 Sólyom: minél hamarabb kezdődjön meg a munka

A választásnak vége, a végeredmény pedig nem is lehetne egyértelműbb: a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a kormányzásra - mondta Sólyom László köztársasági elnök az országgyűlési választások második fordulójának eredményhirdetése után az Országos Választási Központban.

Az államfő szerint a cél most az, hogy minél hamarabb megkezdődjön a munka, illetve sor kerüljön az Országgyűlés alakuló ülésére. Ez azonban attól is függ, hogy érkezik-e jogorvoslati kérelem az eredménnyel kapcsolatban, illetve mennyi idő alatt bírálják el ezeket. Az ország érdeke az, hogy mihamarabb felálljon az új kormány - mondta Sólyom László. Az alakuló ülés idejének kitűzése érdekében a köztársasági elnök már a jövő héten megkeresi a Parlamentbe jutott pártokat.

21:01 Jobbik, Európa Congress Hotel
Vona a végeredmény után: tüntetés is jöhet!

Vona Gábor pártelnök minden magyar embernek megköszönte a szavazatát a végeredmény ismertetése után, külön kiemelve azokat, akik a ”szebb jövő mellett tették le a voksokat”. Mint Vona az Európai Kongresszusi Központban fogalmazott, ezek a szavazók jelentik a tartalékot abban, hogy elérjék a célt: Magyarország megmentését. Az elnök Molnár Oszkárnak is gratulált, amelyet taps követett. Ugyanígy gratulált néhány perccel korábban Gaudi-Nagy Tamás is, aki úgy fogalmazott: „Oszkár felfedezte magában hogy jobbikos, és együtt fog működni a Jobbikkal”.

„A Jobbik sok sikert kíván a kormányzáshoz” – mondta a pártelnök, hozzátéve, hogy a Jobbik „óriási meglepetést fog okozni a parlamentben. Ugyanazt fogjuk csinálni, amit a választás előtt. Nem fogjuk megváltoztatni az ígéreteinknek”. Vona elmondta: azonnal hozzá kell látni a problémák megoldásához. Négy területet emelt ki: az adóscsökkentést, kilakoltatás ellen fellépést, a közbiztonság erősítését, és az elszámoltatást, „a politikai bűnök feltárását és megbüntetését”.

Vona beszédében figyelmeztetett: ha a kormány sumákolni fog, „a Jobbik kész minden parlamenten belüli-kívüli demokratikus eszközt igénybe venni ahhoz, hogy rákényszerítsék az akaratukat”. A konkrétumokra vonatkozó kérdésre elmondta: tüntetésre, demonstrációra is utalt. „Be fogjuk bizonyítani, hogy a Jobbik tisztességes párt” – hangzott el.

20:54 MSZP, Jókai utca
Lemondott Lendvai, gratulált a Fidesznek Mesterházy

Lendvai Ildikó bejelentette: ma este eldőlt, az új kormány kétharmados többséggel fog kormányozni. „Az MSZP abban érdekelt, hogy a Fidesz jól kormányozzon, ezért javaslatokkal és kritikákkal fogjuk segíteni a munkájukat”- mondta a párt elnöke, aki szerint a kétharmad nem ígér sok jót, de az MSZP elszánt. „A szocialisták nem lihegnek majd senki nyakába és nem cirkuszolnak. Az MSZP elvesztette a kormányzás lehetőségét és sok választója bizalmát”- mondta Lendvai Ildikó. A párt elnöke sajnálja, hogy voltak olyan szocialista politikusok, akik csalódást okoztak. „Az elmúlt 8 év nem hozott sikert az MSZP-nek”- jelentette ki Lendvai Ildikó, aki felajánlja lemondását a pártelnöki posztról, valamint az egész elnökség lemond a május végi kongresszuson.

Mesterházy Attila szintén köszönetet mondott a választóknak. Meg fogják hálálni a bizalmat azoknak, akik most a szocialistákra szavaztak- mondta. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje gratulál minden mandátumot szerzett jelöltnek, különösen a két egyéni körzetben győztesnek (Szanyi Tibornak és Tóth Józsefnek). Mesterházy egyúttal gratulált a Fidesznek és Magyarország új miniszterelnökének. „A rendszerváltás óta példa nélküli felhatalmazást kapott a Fidesz, de ez nem csak lehetőség, hanem egyben nagy felelősség is”- mondta Mesterházy, aki a nemzeti sorskérdésekben konzultációt vár el a Fidesztől.

„Az új parlamentben két törésvonal is lesz, nemcsak a hagyományos kormánypárt és ellenzék közötti, hanem a demokratikus és szélsőséges erők közötti is”- jelentette ki a párt listavezetője.

„Az MSZP érti a választók üzenetét. Három fontos feladat vár az MSZP-re a jövőben. Egyrészt objektíven, őszintén értékelni az elmúlt 4, 8 és 20 évet. Fel kell készülni a konstruktív ellenzéki szerepre és a harmadik az MSZP újjászervezése. Az MSZP-nek nyitott, nemzeti, demokratikus baloldali pártként kell működni a jövőben. Ezzel a mai nappal egy történelmi korszak véget ért, de számunkra a munka még csak most kezdődik”- mondta Mesterházy.

20:45 Fidesz, Vörösmarty-tér
A Fidesz-tábor Lendvai Ildikó értelmi képességeiben kételkedik

„Hülye vagy! Hülye vagy! - skandálta a Vörösmarty-tér győzelemittas népe, mikor a kivetítőn Lendvai Ildikó beszédét vágták be. Közben a „Csáó, MSZP!” transzparensek is előkerültek. 

„CSÁÓ MSZP!”

20:42 Fidesz, Vörösmarty-tér
„Csak a jobboldal figyelt oda a sportra”

Hrutka János, az FTC korábbi válogatott védője az atv.hu-nak örömét fejezte ki a választási eredmény kapcsán. „Aki figyelte az elmúlt évek eseményeit, annak világossá vált, hogy csak a jobboldal figyelt oda a sportra” – magyarázta a sportoló, aki arra a kérdésre, hogy az Orbán-közeli Videoton, vagy a Kósa-közeli Debrecen lesz-e a bajnok, azt válaszolta: a Vidi!

20:40 Edelény
Molnár: nemcsak a Jobbik miatt nyertem!

Molnár Oszkár korábbi fideszes képviselő ma este függetlenként szerzett mandátumot, megelőzve a fideszes Daher Pierre-t. Molnár az atv.hu-nak azt mondta, „tízezren” hívták telefonon, a Magyar Rádió, a TV2 és további stábok is rá várnak, de eddig senkinek sem nyilatkozott. Lapunknak azt állította: nem jobbikosként fog politizálni, és győzelmében nemcsak a Jobbik  jelöltjének  visszaléptetése játszott szerepet. 

20:39 A Jobbik húzóemberei nem szereznek egyéni mandátumot

Várhatóan alulmaradnak a Jobbik húzóemberei a választások második fordulójában. Szegedi Csanád, a párt Európai Parlamenti képviselője 8,04 százalékot ért el 93,33 százalékos feldolgozottságnál. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő 8,51 százalékot kapott 94,23 százalékos feldolgozottságnál. A párt elnöke, Vona Gábor a Heves megyei Gyöngyösön indult, ahol 20,34 százalékot ért el, a voksok 96,49 százalékos feldolgozottságánál.

20:38 Fidesz, Vörösmarty-tér
Rogán szerint nincs vége az MSZP-nek, még megújulhatnak

Rogán Antal, Budapest-Belváros polgármestere az atv.hu-nak enyhe félmosollyal arról beszélt, hogy hosszú ünneplés veszi kezdetét. Erre utalhat az is, hogy az előző fordulóhoz képest ma a fideszes vezetők családjukkal együtt érkeztek.

Rogán tudósítónk azon kérdésére, hogy amikor előbb Jerikó falainak leomlásáról beszélt, akkor az MSZP megszűnésére gondolt, azt válaszolta: most az ország „Új kezdet” előtt áll, nem írná le teljesen a szocialistákat, de ahhoz nekik is „új kezdetet” kellene venniük. ( Az új kezdet a Fidesz egy korábbi jelmondata volt – szerk.)

20:36 Jobbik, Európa Congress Hotel
Morvai: nem kell dörgölőzni

Az SZDSZ megsemmisült, a Jobbik az MSZP egyenrangú versenytársa lett - Morvai Krisztina ennek a két dolognak örül a legjobban. A jelenlevőknek a megérkező EP-képviselő elmondta: egy év alatt két sikert értek el, hiszen az EU-választás után újra sikert arattak. Nagyon várják az EU-elnökséget, „hogy a Nemzetek Európáját megteremtsék, és „ne dörgölőzzünk a nemzetközi nagytőkéhez és Amerikához”.

Két hét alatt nem tudják majd beadni az embereknek, hogy a Tesco és a Lidl mandátuma lejárt, de erősíteni kívánják a magyar termékek ismertségét – válaszolta a jövőre vonatkozó kérdésre.

Kikészítették az emelvényre a pulpitust Vona Gábor végszavához. Közben a Hegedűs házaspár a büfében jó hangulatban beszélget.

20:26 MSZP, Jókai utca
Immár biztos, hogy felajánlja lemondását az MSZP elnöksége

Felajánlja lemondását az elnökség. A testület azért nem mond le azonnal hatállyal, mert abban az esetben nyomban felmenő rendszerű és a területi szervezeteket is érintő tisztújítást kellene megindítani. Így viszont az elnökség nyitva hagyja azt a lehetőséget, hogy a vélhetően június elején összeülő kongresszus elfogadja lemondását és elkezdi az általános tisztújítást, vagy pedig a küldöttek úgy döntenek, hogy a tisztújítást elodázzák az önkormányzati választások utánra (és így értelemszerűen akkortól hatályos az elnökség lemondása).

20:19 Jobbik, Európa Congress Hotel
A Hegedűs menü

Felesége Fantát, Hegedűs Loránt lelkész pedig eredeti Coca Colát, kőrözöttes kenyérrel fogyaszt a Kongresszusi Központ büféjében. A rögtönzött menüre egy fotós is beindult, de a belvárosban induló jelölt (a feleség) egy jól irányzott kérdéssel térítette jobb belátásra: „Ön mit szólna, ha evés közben fotóznák?” Azért a biztonságiak jelenléte is hatott a médiamunkásra, aki végül meghátrált.

20:14 MSZP, Jókai utca
Szekeres köszönetet mondott

Szekeres Imre tartott sajtótájékoztatót. Köszönetet mondott az első fordulóban közel 1 millió szavazatot leadott MSZP-tábornak, majd megköszönte azoknak, akik a második fordulóban az MSZP-re szavaztak. Külön köszönetet mondott abban a négy körzetben szavazó embereknek, ahol visszaléptek a jelöltek és az LMP-re szavaztak. „Több mint 30 százalék jutott az LMP-nek, ezek szocialista szavazók”- mondta. És köszönet azoknak, akik esélyt adtak arra, hogy a politikai pártok valós alternatívát nyújtsanak a jövőben - mondta Szekeres.

Néhány perc múlva vége az elnökségi ülésnek - tette hozzá.

20:10 Békés is 7-ből 7

Az adatok 99 százalékos feldolgozottsága alapján a Fidesz-KDNP színeiben induló Simonka György szerez mandátumot Békés megye 7-es választókerületében. A politikus az MSZP-s Karsai Józsefet előzi meg csaknem 30 százalékkal. A szocialista politikus a szavazatok 28 százalékát szerezte meg a második fordulóban, a fideszes politikusra a választók 57 százaléka voksolt. Ezzel eldőlt, hogy Békés megye mind a 7 választókerületében a Fidesz-KDNP politikusai szereztek mandátumot.

20:11 Fidesz, Vörösmarty-tér
Semjén szerint újjáépítették a KDNP-t

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke bejelentette a Fidesz-KDNP győzelmét, megköszönte a több tízezer aktivista munkáját, és az imákat, valamint búcsút vett a gyurcsányizmustól. A pártelnök szerint újjáépítették a KDNP-t.  A téren mintegy háromezres lelkes tömeg sziesztázik: sül a kolbász, habzik a sör.

Rogán Antal szerint nem egyszerűen Jerikó falai dőltek le, hanem új korszak kezdődött

20:09 Baranya: 7-ből 7

Baranya megyében egyetlen választókerületben a 4-esben kellett második fordulót tartani. Komlón várhatóan Polics József (Fidesz-KNDP) szerez mandátumot. Az adatok csaknem 99 százalékos feldolgozottsága mellet a politikus a szavazatok csaknem 63 százalékát szerezte meg. Ezzel eldőlt, hogy Baranya megye mind a 7 választókerületében a Fidesz-KDNP politikusai szereztek mandátumot.

20:08 Bács-Kiskun: 10-ből 10

Bács-Kiskun megyében egyetlen körzetben, Kiskunhalason tartottak második fordulót. A megye 8-as választókerületében, Lukács László (Fidesz-KDNP) vezet a szavazatok csaknem 61 százalékával, az adatok csaknem 93 százalékos feldolgozottsága mellett. Ez azt jelenti, hogy Bács-Kiskun megye mind a 10 választókerületében a Fidesz-KDNP politikusai szereztek mandátumot.

20:07
MSZP, Jókai utca
Saját sorsáról is tanácskozik az MSZP elnöksége

Összeült az MSZP vezérkara. Most dől el, hogy valóban lemond-e a pártelnökség, avagy valami más formát választanak, például bizalmi szavazást kérnek maguk ellen (az egyik szocialista képviselő melegebb éghajlatra küldte el az elnökséget, nyomdafestéket nem tűrő hangnemben, hogy ilyen kérdésekkel foglalkoznak választási forduló idején).

20:06 Fidesz, Vörösmarty tér
„Senkik vagytok, MSZP-sek!”

„Senkik vagytok, MSZP, egyszerűen senkik vagytok” – skandálják a HírTV-re tapadó Fidesz-szimpatizánsok. A parlamenti patkót modellező grafika biztos kétharmados Fidesz-többséget mutat. 

20:04 Ahol visszalépett az MSZP, magasan vezet a Fidesz

Mind a négy budapesti egyéni választókerületben magasan vezet a Fidesz-KDNP jelöltje, ahol az MSZP visszaléptette képviselőjelöltjeit a Lehet Más a Politika javára. A jelenlegi feldolgozottsági adatok szerint Illés Zoltán, Fónagy János, Papcsák Ferenc és Németh Szilárd is mandátumot szerez.

20:03 Ujhelyi kicsit fölfelé ment

Szegeden, ahol Ujhelyi István az első fordulóban 40 százalék körül teljesített, a jelek szerint most is 40 százalék fölött van. Ujhelyi, mégpedig kisebb részvétel mellett, valamennyit javított, ám egyelőre a falvak eredményei nem érkeztek be.

20:01 Fidesz, Vörösmarty tér
Czene akár sportügyi államtitkár lenne

Czene Attila olimpiabajnok úszó a Fidesz partiján arról beszélt kollégánknak, hogy az új kormánytól több támogatást vár a sportszektor számára. Mint mondta: Ha felajánlanák számára a sportügyi államtitkári posztot, akkor megfontolná, hogy elvállalja ezt a megtisztelő feladatkört.  Czene egyébként elégedett az eredménnyel, a Jobbikról irónikusan annyit jegyzett meg: „Annyira erősek, mint az MSZP, azaz nem nagyon!”

Czene Attila: több támogatást vár a sportszektor számára

20:00 MSZP, Jókai utca
A szocialista elnökség lemondását rebesgetik

Az atv.hu információi szerint felmerült a délelőtti elnökségi ülésen, hogy esetleg az egész testület felajánlja lemondását. De, hogy ez valóban így lesz-e, az egy esti megbeszélésen dőlhet el (emlékeztetőül a korábbi tervek szerint Lendvai Ildikó pártelnök mondana le és Mesterházy Attilát ajánlaná utódául).

19:58 Fidesz, Vörösmarty tér
Pálffy: kevesebb adót, kettős állampolgárságot!

Pálffy István a KDNP színeiben jut parlamenti mandátumhoz. Az atv.hu kérdésére azt mondta, a három legfontosabb intézkedés a családiadózás bevezetése, az adócsökkentés és a kettős állampolgárság bevezetése. Pálffy szerint a hazai politikában kevés a hölgy. Az idei választás legemlékezetesebb eseménye a 6-8 órás sorbanállás a szavazókörök előtt.

Pálffy István: fontosnak tartja a kettős állampolgárságot

19:54 263 hely 57 százaléknál

A leadott szavazatok 56,76 százalékának összesítése alapján a Fidesz vezette pártszövetség 263 helyet szerez meg az Országgyűlésben.

19:53 Jobbik, Európa Congress Hotel
Molnár Oszkárt tapsolják

Nem fogunk ma ünnepelni, csak értékeljük az eredményeket – jelentette ki Balczó Zoltán 20 kamera előtt a Kongresszusi Központban. Molnár Oszkár vezetésének hírére néhány öltönyös varázsszóra tapsolni kezd, az emelvényről leszorult újságírók a földön ülve gépelnek. Szabolcs Szatmár Bereg megyében cigányok fenyegettek meg tisztességes választópolgárokat, mondja Gyüre Csaba. A cigányokat pedig szerinte ma is leleplezték: busszal szállították szavazni őket, de hála a szemfüles jobbikos aktivistáknak, rendőrségi ügy lett a dologból.

Mandátum számáról csak Vona Gábor fog beszélni, csak Balczó és Gyüre nyilatkozhat a sajtónak a párt nevében – derül ki gyors egymásutánban az első felszólalásból. A  nagyterem hátsó részében üres tányérok.

19:48 MSZP, Angyalföldi pártház
Összeesküvés-elmélet egy szavazatról

Nekem az az elméletem, viccelődött Szanyi Tibor, hogy egyetlen szavazattal fogok nyerni és ez majd csak csütörtökön derül ki, miután a külképviseleti adatokat is összesítették. Utána pedig mindenki elbüszkélkedhet, hogy miatta nyertem, de igazából én voltam az az egy győztes voks.

19:46 Edelény

55 százalékos feldolgozottságnál Molnár Oszkár (független) - Daher Pierre (Fidesz) 42:38.

19:44 MSZP, Angyalföldi pártház
Piros pont Budapest térképén

A Piros pont nevű lakossági tájékoztató irodában (közismertebb nevén Angyalföldi Pártközpont) gyűlnek a szocialisták. És valóban a 13. kerületben maradhat egy, vagy két piros pont Budapest politikai térképen. Az első fordulóban itt született egyedül szocialista győzelem egyéni választókerületben, Tóth József polgármesteré, illetve Szanyi Tibor is rendesen megszorította fideszes riválisát. Az eredmények még csak szivárognak. Az atv.hu úgy tudja, hogy abban a választókerületben, ahol Szanyi indult, egyelőre három szavazókörlet (52-ből) eredménye ismert. Egyet - ahogy korábban is – Szanyi nyert, egyben, kicsit javított, de vesztett, egyet pedig a maga pártjára fordított.

19:42 Jobbik, Európa Congress Hotel
50 mandátumra számítanak

A Jobbik összesen "50 körüli" országgyűlési képviselői mandátumra számít a választások második fordulója után - mondta Balczó  Zoltán EP-képviselő, a Jobbik alelnöke vasárnap a kampánycsend lejárta után tartott budapesti sajtótájékoztatóján. Vona Gábor pártelnök a választások előtt azt nyilatkozta, hogy céljuk az 50 mandátum elérése.

19:40 Megvan a kétharmad

A szavazatok 37,08 százalékának összesítése szerint a Fidesz megszerezte a parlamenti mandátumok kétharmadát.

19:39 Fidesz, Vörösmarty tér
Megjött a zsíros kenyér

Megérkezett a Fidesz feliratú zsíros kenyér, és tudósítónk szerint ezúttal nem csaklila hagymát, hanem csípős paprikát is ehetnek hozzá az érdeklődők. 

A részeredményekből úgy tűnik, a Fidesz tovább növelte két héttel ezelőtt szerzett előnyét a nyitva maradt körzetekben is.

Íme a zsíroskenyerek

19:38 Két helyen nem vezet a Fidesz

Az Országos Választási Iroda 19.30-as adatai szerint két választókerület kivételével mindenhol a Fidesz jelöltje áll az élen (9 százalékos feldolgozottságnál). Egyelőre vezet Edelényben a független Molnár Oszkár, Tiszavasváriban pedig Császár József, a Jobbik jelöltje.

19:31 „Komcsikra ne szavazzatok”

Újabb három rendkívüli eseményről számolt be internetes oldalán az Országos Választási Iroda a voksolás második fordulója kapcsán. Reggel a Szabolcs megyei Tiszalökön, a 6-os számú választókerületnek helyet adó  óvoda falán találtak választási plakátokat. Ezeket a szavazatszámláló bizottság még a szavazókör nyitása előtt eltávolította. Délelőtt a Békés megyei Mezőkovácsháza 2-es szavazókörében egy választópolgár jelezte a szavazatszámláló bizottságnak, hogy a szavazáshoz használt asztallapon "KOMCSIKRA NE SZAVAZZATOK" feliratot írtak. A bizottság ezt eltávolította, addig a másik fülkében zavartalanul folyt a voksolás.
 
Délután háromnegyed 6 körül a fővárosi 29. számú egyéni választókerület 51-es szavazókörében a szavazatszámláló bizottság elnöke rosszul lett. Az elnöki teendőket az elnökhelyettes vette át.

19:24 MSZP, Jókai utca

Téves üzenetek jutottak el a választókhoz

Budai Bernadett tartott sajtótájékoztatót. Az MSZP szóvivője a választási részvételről elmondta, hogy relatív alacsony a részvétel, ami nem ad okot az örömre, pedig az MSZP mindent megtett azért, hogy a Fidesz-kétharmad veszélyeire felhívja a figyelmet.

„A részvételi arány azt üzeni, hogy nem sikerült elég ember számára világossá tenni, hogy a demokratikus erőknek meg kell akadályozni Orbán Viktor túlhatalmát” - mondta Budai, aki szerint az alacsony részvétel másik oka, hogy a két forduló között téves üzenetek jutottak el a választókhoz a visszalépésekkel kapcsolatban, vagy például arról, hogy a második forduló már lefutott.

19:21 Fidesz, Vörösmarty tér
Energikus Fidesz vs. enervált MSZP

Vizi E. Szilveszter biztos benne, hogy megvan a Fidesz kétharmados többsége. Az MTA volt elnöke szerint az alkotmányozást és az önkormányzati törvényt kellene leghamarabb megváltoztatni. Vizi E. szerint az idei válaasztáson az enervált MSZP próbált megküzdeni az energikus Fidesszel.

Vízi E. Szilveszter: konkrét elvárásokkal érkezett

19:20 Szonda: meglesz a kétharmad


A Szonda Ipsos mandátumbecslése alapján a Fidesz-KDNP 264 helyet szerez az új parlamentben, így kétharmados többsége lesz. Az MSZP 58, a Jobbik 48, az LMP 16 képviselőt küldhet az Országgyűlésbe az intézet szerint.

Závecz Tibor, a Szonda Ipsos véleménykutatási igazgatója vasárnap az MTI-nek elmondta: felmérésük szerint a szocialista szimpatizánsok aktivitása csökkent az első fordulóhoz képest, a párt táborát lankadtság jellemzi, így valószínűtlen, hogy az MSZP kettőnél több választókerületben nyerjen.

A Szonda Ipsos várakozása szerint az MSZP jó eséllyel csak Tóth József angyalföldi körzetében nyerhet, a másik XIII. kerületi választókerületben pedig - ahol az első körben Szanyi Tibor mintegy négyszáz szavazattal maradt le a fideszes Szalay Péter mögött - ismét szoros eredmény várható.

Az intézet becslése szerint a Fidesz a még eldöntetlen 57 egyéni választókerületből 54-et szinte biztosan megnyer, és a három "billegő" körzet közül az edelényiben is valószínűleg győzni tud.

19:13 MSZP, Jókai utca
Passzív Jobbik, passzív LMP

BefutottSimon Gábor az MSZP választmányi elnöke, aki Budapesten a harmadiklegerősebb szocialista eredményt produkálta 37 százalékkal az elsőfordulóban. Úgy érzi, hogy az elmúlt két hét pörgő kampányával sikerültegy kicsit közelítenie riválisa mintegy 49 százalékához, de arról nembeszél, hogy a második fordulós kampány mire lesz elég.

Simonúgy látja, hogy a választókerülete azon részein, ahol korábban a Jobbikvolt erős, ott most érezhetően gyengébb volt a voksolási kedv. Errerímel egyébként a többi kerület, például a 13., illetve a 4.vélekedése, ahol úgy érezték, hogy a jobbikos és LMP-s szavazók zömenem fáradt el a szavazófülkékig.

19:11 Fidesz, Vörösmarty tér
Gyűlnek a celebek

Az ATV-nek nyilatkozó Szijjártó Péter mindenkinek megköszönte részvételt. A Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint rövidesen, de legfeljebb egy órán belül végeredmény-közeli információkkal gazdagodunk. 

A Vörösmarty téren több politikus is feltűnt, némelyek autogrammot osztogatva, beszélgetve vegyülnek a néppel.

Ezekben a pillanatokban érkezik Eperjes Károly, Andy Vajna és Bayer Zsolt. Ők még nem sejtik, hogy ezúttal nincs zsíros kenyér.

Eperjes Károly: jó hangulatban

19:07 MSZP, Jókai utca
Fogyasztóvédelmi direktíva

Azért mégis akadnak arra elképzelések, milyen legyen a szocialista párt jövője. Pár képviselő szerint az MSZP-nek rendes fogyasztóvédő párttá kell válni és azokra az ügyekre rárepülni, amivel a Fidesz úgysem tud mit kezdeni. Például a banki hitelesekkel, és a szolgáltatói áremelésektől szenvedő fogyasztókkal.

18:58 MSZP, Jókai utca
Előbb valahogy túl kell élni a traumákat

Egyelőre nem érdekelt, hogy cserél-e logót, vagy nem az MSZP- panaszkodik az egyik hevesi képviselő. Előbb valahogy a személyes traumákat kell átélni, hiszen például a mi megyénkből is ketten-hárman számítottak a közvélemény-kutatások adatai alapján legalább második fordulós győzelemre, úgyhogy legyünk valahogy túl az estén, aztán majd meglátjuk- mondta.

18:53 Fidesz, Vörösmarty tér
Minden idők legrövidebb választási éjszakája?

A várakozó újságírók és a szimpatizánsok között sokan a nyakukat tennék rá, hogy Lendvai Ildikó hamarosan bejelenti lemondását az MSZP elnöki posztjáról. Szintén számosan vélik úgy, hogy a szocialisták elnöksége is felajánlja lemondását. További általános vélekedés, hogy a mai lesz minden idők legrövidebb választási éjszakája. Lehet, hogy ezért nem árusítanak Fidesz-feliratú zsíros kenyeret?

Bayer Zsolt: érkezőben

18:48 MSZP, Jókai utca
Lamperth jól érzi magát

Körbefogják Lamperth Mónikát az újságírók. De, hiába, a volt belügyminiszter, MSZP elnöki kabinetvezető a „hogy érzi magát?” kérdésre csak annyit mond: „jól”. Arra pedig, hogy „hogy érzi majd magát fél óra múlva?” jön a sablon válasz: „az eredmények ismeretében nyilatkozunk”.

18:27 Fidesz, Vörösmarty tér
Megszorítással kezd a győztes

A Fidesz eredményvárója sok elemében szinte ugyanolyan, mint két héttel ezelőtt. A szimpatizánsok a téren várakoznak, ismét a Pink-hasonmás énekesnő próbálja emelni a hangulatot. Az épületben ezúttal is elválasztották az újságírókat a politikusoktól, előbbiek ezúttal is csalódottak kissé. A tévéképernyőn jelenleg Obama elnök látható, az első forduló estjén árusított, Fidesz-feliratos zsíros kenyerek viszont sehol sincsenek.

18:26 MSZP, Jókai utca
Holland szurkolókat importált az MSZP

Kicsit nagy területet kerítettek el az ünneplő tömegeknek- gúnyolódna ka járókelők a szocialista pártház előtt, a lezárt Jókai utcában. De hiába, mert kijut az ováció a baloldali politikusnak. Az éltetés aprószépséghibája pusztán annyi, hogy hét holland turista vivátol telitorokból, azt hívén, hogy itt holmi hírességekkel gördülnek az Audik.Úgyhogy megéljenzik Hiller Istvánt és Lamperth Mónikát egyaránt.

17:33 Edelény

Egy feles jót tesz a szavazási hajlandóságnak

Az edelényi választókerületben (Borsod-Abaúj-Zemplén) arról szólt a fáma napközben, hogy etetik-itatják a népet, pontosabban voksolás után kijárt egy feles és egy sör, és valami táplálék. (Emlékeztetőül: ebben a választókerületben Daher Pierre fideszes jelölt áll szemben a volt fideszes, cigányozó-zsidózó edelényi polgármesterrel, akinek javára a jobbikos jelölt visszalépett).

Az atv.hu információi szerint a voksokat nem Edelényben, hanem a környék kis falvaiban ellentételezték szesszel és étellel, például Rudabányán, Szendrőládon a mélyszegények (főként romák) között. Ebből a helyi figyelmesek arra következtetnek, hogy nem az edelényi polgármester a vendéglátó. Hogy mennyire vehető komolyan az ügy, az kérdéses, ugyanis amikor az atv.hu azt firtatta, hogy panaszt tesz-e bárki az illetékes választási bizottságnál, forrásaink azt mondták: nincs értelme, mivel nem lehetne tanúkat állítani.

Fidesz-Jobbik alkuról suttognak

Az edelényi választókerületben összesen mintegy 43 százalék szavazott Molnár Oszkárra, illetve a javára visszalépő Miklós Gáborra, így Molnár akár verheti is a mintegy 36 százalékot produkáló Daher Pierre-t. Ám az atv.hu úgy tudja, hogy éppen magában, a választókerület egyharmadát adó Edelényben a jobbikosok vagy otthon maradnak, vagy nem Molnárt támogatják, így javulnak Daher esélyei. (Hogy ennek mi az oka, arról csak találgatni lehet, mindenestre a háttérben arról suttognak: megegyezett a mindjárt kormánypárt Fidesz a Jobbik városi szervezetével. Az persze kérdés, hogyha van is ilyen egyezség, akkor ahhoz a választópolgárok is tartják-e magukat.)

17:30 Részvételi arány megyénként

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választások második fordulójában 17.30 óráig a szavazásra jogosultak 41,89 százaléka adta le szavazatát.

A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
   
Baranya megye - 36,53 százalék 16.486 szavazat
Bács-Kiskun megye - 37,79 százalék 15.109 szavazat
Békés megye - 41,84 százalék 16.984 szavazat
Borsod-Abaúj-Zemplén megye - 41,93 százalék 177.185 szavazat
Csongrád megye - 43,15 százalék 63.502 szavazat
Fejér megye - 39,6 százalék 32.561 szavazat
Heves megye - 42,09 százalék 70.842 szavazat
Jász-Nagykun-Szolnok megye - 39,01 százalék 95.227 szavazat
Komárom-Esztergom megye - 39,58 százalék 41.860 szavazat
Nógrád megye - 41,4 százalék 17.331 szavazat
Pest megye - 41,15 százalék 48.811 szavazat
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - 40,78 százalék 59.499 szavazat
   
A végleges nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az OVI honlapján.

A nap korábbi eseményeiről szóló tudósításunkat itt érheti el!

atv.hu / MTI / FH