Méhnyak-rákban szenvedő kismamát műtöttek meg a kecskeméti kórházban úgy, hogy előtte császármetszéssel világra hozták gyermekét, majd az anya méhét kiemelve eltávolították a daganatos szöveteket, végül a méhet visszazárták a hasüregbe. Az anyuka és kislánya már jól vannak. Mivel a daganatos szöveteket teljesen eltávolították, és a méh nagy része is megmaradt, a család akár újabb gyermeket vállalhat.
Gyenge sírás, elvágják a köldökzsinórt, és már viszik is a szülészet intenzív osztályára a kislányt. A beavatkozásnak ez volt a könnyebb része, vagyis császármetszéssel világra hozni a babát. A nehezebb az volt, hogy eltávolítsák a daganatos szöveteket az asszony méhéről. Az anyánál méhnyak-rákot diagnosztizáltak a terhessége elején.
„Megvártunk – és itt a magzati érdeket is figyelembe vettük – egy olyan időpontot, amikor a magzat már relatíve érett, de nem futtatjuk ki a terhesség végéig a dolgokat, így történt egy császármetszés egy olyan műtéttel gyakorlatilag, amely egy hungaricum, ez egy magyar találmány” – mondta Bánfalvi Attila szülész-nőgyógyász főorvos.
Az eljárás lényege a terhesség alatti folyamatos kontroll, hogy meghatározzák azt az időpontot, ameddig az anya még biztonságosan hordhatja a magzatát.
„Mielőtt a mi eljárásunk erre lehetőséget adott volna, ezekben az esetekben vagy a magzat életét kellett feláldozni azért, hogy az anya biztonságosan gyógyulhasson vagy az anya életét kellett kockáztatni azért, hogy kiviselhesse a magzatát” – mondta Ungár László, osztályvezető főorvos.
Még gépek lélegeztetik, de már jól van a koraszülött kislány, ahogyan édesanyja is. Az ő műtétje sikeres volt, így a felépülése után újabb gyermeket is vállalhat.
„Jelenleg a lehetőségekhez képest jól van, stabil az állapota, de még az orvosságaink, illetve a gép segíti a légzését, keringését” – mondta Kelemen Edit, a koraszülött osztály orvosa.
Ezt az eljárást 14 éve dolgozták ki a magyar orvosok, az eddigi eredmény pedig csaknem 100 százalékos. Több, hasonló műtéten átesett asszonynak azóta már újabb gyermeke is született.

