Elindult az Élet Menete

Vasárnap este hat óra előtt néhány perccel elindult az Élet Menete a budapesti Szent István parkból a Vizafogó mártíremlékműig. A holokauszt magyarországi emléknapja alkalmából immár szokásos felvonulásban több tízezren vesznek részt - értesült az atv.hu rendőrségi forrásokból. A tömeg teljes szélességében megtöltötte az Újpesti rakpartot a Szent István parktól a Dráva utcáig.

A 18. alkalommal szervezett felvonulás elején, egy kifeszített molinó mögött halad többek között Kiss Péter társadalompolitikai miniszter, Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke, Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Lévai Katalin volt európai parlamenti képviselő, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a családjával, Horváth Csaba főpolgármester-jelölt, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Pettkó András országgyűlési képviselő, Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter, Iványi Gábor lelkész, Eleni Tsakopoulos-Kounalakis amerikai nagykövet, a Mazsihisz vezetői, valamint több ismert közéleti személyiség.

Pártállástól függetlenül szólaltak fel a kirekesztés ellen

Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes a rendőrség által jelentős erőkkel biztosított menet indulása előtt tartott beszédében úgy fogalmazott: közös felelősségünk, hogy szűnjön meg a kettős beszéd, amely megkülönbözteti az embereket, nem hagyhatjuk, hogy bárkinek is félnie kelljen nemzetisége vagy felekezeti hovatartozása miatt.

A szocialista politikus azt mondta: a jövőben minden tisztességes magyar politikus meg fogja akadályozni az erőszakot, a kirekesztést, és közösen lépnek fel a diszkrimináció ellen, és ezt várják el a következő kormánytól is.

Utalt arra, hogy 136 évvel ezelőtt egyesült Pest és Buda, azóta a két városrész egységes. Mint mondta, az állam feladata az egységesítés, mert ha ez nem történik meg, akkor a vészkorszakhoz hasonló időszak ismétlődhet meg az országban. Horváth Csaba azt mondta, a parlamenten belül és kívül is meg kell tartani az egységet, akár ellenzéki, akár kormányzó pártként.

Rogán szerint szükség van a józan észre

Rogán Antal, Belváros-Lipótváros fideszes polgármestere azt mondta: el kell utasítanunk az erőszakot, erős nemzetre, gazdaságra, családra és kormányra van szükség, de hangsúlyozta, emellett nemcsak erőre, hanem a józan észre is nagy szükség van.

„Állítsuk vissza a józan ész tekintélyét, hogy ordas eszmék ne veszélyeztessék nemzetünket” - fogalmazott a fideszes politikus, hozzátéve: nemcsak a saját, hanem a nemzet történetét is közösen írja minden ember.

Rogán Antal az országgyűlési választások első fordulójának eredményére utalva úgy fogalmazott: példátlan esélyt kapott Magyarország, hogy olyan nemzeti egység jöjjön létre, amelyre két évtizede nem volt példa.

A minden évben megszervezett Élet menetére utalva a fideszes politikus azt mondta: ennek a rendezvénynek nem a halálról, hanem az életről kell szólnia, arról, hogy mit kell tennünk annak érdekében, hogy a vészkorszakhoz hasonló dolog soha ne történjen meg újból.

Fáklyás felvonulássá alakult a menetelés

A rendezvény hét óra előtt fáklyás felvonulássá alakult át - lévén több ezer fáklyát osztottak szét a szervezők.

A mártíremlékműnél tartandó megemlékezés fő szónoka Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

Megérkezett a menet a vizafogói lakótelepre

Megérkezett a menet a vizafogói lakótelephez. A helyszínen színpadot állítottak fel, melyre óriáskivetítők biztosítanak rálátást a felvonulásban résztvevőknek. A műsorvezető Kuncze Gábor, a főszónok Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze.

A magyarországi főrabbi szerint van jövője a következő generációknak

A vizafogói helyszínen zenés blokkal vette kezdetét a műsor, majd Schőner Alfréd főrabbit konferálta fel a műsorvezető. Schőner, aki maga is 39 családtagját veszítette el a Holocaustban, felhívta a figyelmet, hogy emlékezzünk vissza arra a korszakra, amikor a törvények nemcsak, hogy nem védték meg a zsidó közösséget, hanem diszkriminálták azt. A főrabbi emlékeztetett a numerus clausus-ra, valamint a többi zsidótörvényre és többek között arra a 15 ezer gyermekre, akik Theresianstadtban haltak meg.

Jeremiás prófétát idézve bízik benne, hogy van jövője a következő generációknak, de ehhez pedagógiára, türelemre és hitre is szükség van, amely hidat képez a lelkektől a lelkekig.

A főrabbit követően Kálloy Molnár Péter zenés előadását hallgatják a helyszínen lévők.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze szerint fel kell venni  a küzdelmet a fasizmussal szemben

Németh Sándor szerint aggasztóan aktuális idén az Élet Menete és fájdalmas az emlékezés a Holokauszt áldozataira. Véleménye szerint "talán sokan úgy vélték: ha a 20. század előtti történelmi tragédiákból nem is tanult az utókor, de a náci és a velük kollaboráló nyilasok által elkövetett tömeggyilkosságokból és népirtásból levonta a megfelelő tanulságokat. Tévedtünk. A náci Magyarország tradícióját és gonosz szellemiségét megidéző Jobbik fanatikus képviselői immár az Ország Házában jelenítik meg azt a nemzetpusztító, átkozott örökséget, amely ellen közel hatszázezer magyar zsidó, több ezer roma és más közösséghez tartozó ártatlan áldozat vére kiált az utókorhoz és – személyes hitem szerint – Istenhez.

Márpedig ha a fanatikus ember ellenőrizhetetlen hatalomra tesz szert, és démonizálódik a gyűlölettől, képes felebarátját megnyomorítani. Képes embertársa jogait, méltóságát agyagba taposni, képes legnagyobb kincsétől, az élettől megfosztani, ráadásul emberi mivoltát leginkább megszégyenítő módon. Ezt is bizonyítja a történelem. És azt is, hogy a vészkorszakok dühöngése után az emberiség kevéssé tudja az áldozatokat kárpótolni. Az elpusztított életeket és elrabolt sorsokat visszaadni pedig képtelen."

A vezető lelkész szerint a problémákat alapvetően békés párbeszéddel kell megoldani, mégis van egy pont, ahol konfrontálódni kell. "Ki kell mondani, hogy ma már nem elegendő pusztán elítélni a náci, nyilas gaztetteket és gyilkosokat, nem elegendő csak emlékezni az áldozatokra. A Jobbik ugyanis nyílt antiszemita és romaellenes retorikával közel 17 százalékos támogatottsággal jutott be az Országgyűlésbe, abba parlamentbe, melynek üléstermeit a II. világháború előtt rasszista, zsidóellenes törvények meghozatala szennyezte be. A demokrácia lehetőségeit kihasználó, de lényegét és normáit tagadó mozgalom minden tisztességes magyar embert súlyos erkölcsi és spirituális kihívás elé állít. E kihívás megkerülése, vagy a közömbösség súlyosan kártékony és szégyenteljes magatartás.

Emlékezésünket csak az hitelesíti, ha felvesszük a küzdelmet a hétköznapokban is. Ha szűkebb és tágabb környezetünkben egyértelművé tesszük: nem tűrjük a náci példaképeket követő, nemzetünk szívét-lelkét mérgező, agresszív nacionalisták uszításait. Egyértelmű a Názáreti Jézusnak a próféták sírjait ékesgető, képmutató farizeusokhoz intézett szavainak üzenete: kizárólag akkor kerülhetjük ki a képmutatás csapdáját, ha egyszerre ítéljük el a múlt népirtásait, gyilkosait, és fogjuk le a jelenkor potenciális gyilkosainak kezét, némítjuk el a gyűlöletre uszítók száját."

Ismert előadóművészek és szónokok emlékeztek az áldozatokra

A több ismert szín- és előadóművész tűnt fel a rendezvény hátralévő idejében, köztük Gerendás Péter, Hernádi Judit, valamint Buffó Rigó Sándor. Továbbá beszédet mondott a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének vezetője, Sivaráma Szvámí is.