Az Országos Választási Iroda vezetőjének vasárnap késő esti tájékoztatása szerint a szavazás várhatóan 119 egyéni választókerületben lesz érvényes és eredményes, érvényes és eredménytelen pedig 57 helyen.
Virág Rudolf az Országos Választási Központban tartott tájékoztatót Sólyom László államfő jelenlétében a szavazóköri adatok mintegy 99 százalékos összesítése alapján.
Bejelentette: az országos listáról a Fidesz-KDNP közös listája, valamint az MSZP, a Jobbik és az LMP részesülhet mandátumban.
23:34 Jobbik - Sportmax rendezvénycsarnok
Vona jobb eredményre számított
Soha nem látott ellenszélben sikerült a Jobbiknak egy év alatt megduplázni támogatói számát - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Hozzátette: jobb eredményre számítottak, de sokakhoz nem jutottak el, sokakat pedig a párt elleni támadások bizonytalanítottak el. Vona azt ígérte, hogy ez csak a kezdet, mivel "győzelemre születtünk", és a jövőben a szocialistákat is le fogják győzni, "az MSZP-t is saját halottunknak fogjuk tekinteni". A pártelnök kijelentette: a magyarok kétharmada jobbikos, csak még nem tudnak róla. Beszéde végén a Himuszt mellett a Székely Himnuszt is elénekelték az ünneplők. A szimpatizánsok Budaházy nevét is skandálták, valamint a "Vesszen Trianon" rigmust hallani lehetett. A Jobbik-vezetők többsége ehhez csatlakozott.
23:28 Sólyom: óriási a felelősség
A vasárnap este született választási eredmények alapvető változást jelentenek a magyar politikában. Győztes pártnak soha nem volt ilyen egyértelmű és széles támogatása - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök az eredmények ismertetése után az Országos Választási Központban. Az államfő szerint az elsöprő győzelem óriási felelősséget ruház a pártra, sőt az egész újonnan felálló Parlamentre. Ha újjá akarják építeni Magyarországot, a pártoknak ugyanolyan elszántsággal és erőbedobással kell részt venniük a munkában, mint a választási küzdelemben. Az új Országgyűlésnek sok munkája lesz - tette hozzá a köztársasági elnök.
23:24 11 Első körös bejutó Budapesten
Budapesten 32 egyéni választókerületből 30 helyen a Fidesz-KDNP jelöltjei végeztek az első helyen az adatok 99,26 százalékos feldolgozottsága alapján. Közülük 11 jelölt a szavazatok több mint 50 százalékát szerezte meg. Két körzet van, ahol az MSZP jelöltje vezet.
A fővárosban Nagy Gábor Tamás, Balsai István, Rogán Antal, Kocsis Máté, Bácskai János, Rétvári Bence, Kupper András, Pokorni Zoltán, Kovács Péter, Riz Levente és Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP jelöltjei a szavazatok több mint 50 százalékát kapták meg, így ők várhatóan már az első fordulóan mandátumhoz jutnak.
Budapest XIII. kerületében, a 19. és a 20. egyéni választókerületben az MSZP jelöltjei, Szanyi Tibor és Tóth József vezetnek.
Országos összesítés 23:20 Csak 57 mandátum sorsa nem dőlt el
Szinte valamennyi egyéni választókerületben a Fidesz-KDNP szerezte meg a többséget az adatok 99,26 százalékos feldolgozottsága alapján. Egyedül Budapest XIII. kerületében nyert a szocialista Tóth József, és várhatóan Szanyi Tibor, de közte és Szalay Péter Fidesz-KDNP-s jelölt között szoros a verseny: Szanyi összesen 41 szavazattal vezet. Sem a Jobbik, sem pedig az LMP nem nyert egyelőre egyetlen egyéni választókerületben sem. Az eddigi adatok szerint kevesebb, mint 60 olyan egyéni választókerület van, ahol az első fordulóban nem dőlt el a mandátum sorsa.
23:12 LMP - Bajcsy-Zsilinszky út
Már kezdenék a bulizást
A jelöltek és a szimpatizánsok ölelgetik egymást. Papírpoharakkal koccintanak. A program szerint ezután következik a hajnalig tartó buli és ivászat.
Nagy az öröm
23:03 MSZP - Jókai utca
Felzúgott a tűzvédelmi sziréna az MSZP-székházában
De a viccesebb kedvű szocialisták szerint nem a székház ég, csak a párt a választási vereség után.
23:01 Fidesz – Vörösmarty tér
Pálffy István bejutott a parlamentbe
Az egykori műsorvezető saját maga közölte a jó hírt az atv.hu-val. A Fidesz kétharmados parlamenti többségével kapcsolatban viszont azt mondta: az csak a második fordulóban fog eldőlni.
22:58 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Dávid Ibolya lemond
Csak Dávid Ibolya beszélt, gratulált az első forduló győzteseinek. „Az MDF ennyi eredményt tudott elérni pénz és média nélkül. Ez súlyos vereség, ezt beismerem. Csalódottak vagyunk, de ha objektíven nézzük a dolgokat, mi is követtünk el hibákat, ezért levonva a megfelelő következtetéseket, lemondok az MDF elnöki posztjáról”- mondta Dávid, aki a győzteseket mértékletességre intette. „Ma sírni kell, a holnap az elemzésé lesz, a holnapután pedig az újrakezdés kell, hogy legyen mindannyiunk számára”- mondta az elnökasszony. Herényi Károly, Bokros Lajos és Pusztai Erzsébet is jelen volt, de egyikük sem szólalt fel, kérdéseket sem lehetett feltenni.
22:55 A mandátumok aránya
A leadott szavazatok 99,01 százalékának összesítése után a pártok parlamenti mandátumainak száma az Országos Választási Bizottság adatai szerint.
1. FIDESZ-KDNP: egyéni választókerület: 87, területi lista: 87, összesen: 174, a parlamenti mandátumok aránya: 45,08 százalék.
2. MSZP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 28, összesen: 28, a parlamenti mandátumok aránya: 7,25 százalék.
3. Jobbik: egyéni választókerület: 0, területi lista: 26, összesen: 26, a parlamenti mandátumok aránya: 6,74 százalék.
4. LMP: egyéni választókerület: 0, területi lista: 5, összesen: 5, a parlamenti mandátumok aránya: 1,30 százalék.
Összesen: egyéni választókerület: 87, területi lista: 146, összesen: 233, a parlamenti mandátumok aránya: 60,36 százalék. A 386 fős Országgyűlésben a választások első fordulója után a betöltött képviselői helyek száma 233, a betöltetlen mandátumok száma 153.
22:53 Fidesz - Vörösmarty tér
Elégedettek a párt képviselői
A Fideszben elégedettek az 52%-os listás eredménnyel, abban nem biztosak, hogy végül meglesz-e a kétharmados parlamenti többségük. A 176 egyéni körzetben 119 fideszes győzelem született az első fordulóban.
22:49 Vona a harmadik helyen végzett
Heves megye mind a hat választókörzetében a Fidesz-KDNP jelöltje vezet. Az adatok csaknem 100 százalékos feldolgozottsága mellett az 1-es és 2-es választókerületben vagyis Egerben és Pétervásárán Habis László és Horváth László várhatóan mandátumot szereznek már az első fordulóban. Gyöngyösön (3-as), Hatvanban(4-es), Hevesen (5-ös) és Füzesabonyban (6-os) is a fideszes jelöltek vezetnek. Gyöngyösön indult Vona Gábor a Jobbik elnöke. A politikus 26 százalékot kapott és a harmadik helyen végzett a kerületében.
22:47 LMP - Bajcsy-Zsilinszky út
Eufória az LMP-nél
Azt üvöltözik, hogy „folytatjuk”, örömujjongásban törtek ki a szimpatizánsok. Schiffer megköszönte a bizalmat. A Nagymező utcában, amikor közölték az eredményeket, a Jobbik említésekor hangos fujjolás volt, majd az LMP eredményénél szintén üdvrivalgás.
22:45 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
A szóvivő elvonult
Nyilatkozott Kerék-Bárczy Szabolcs. A szóvivő először azt mondta, hogy megvárják a 30 százalékos feldolgozottságot, mert még bármi lehet, majd amikor meglátta, hogy 99 %-ra ugrott a feldolgozottság és 3 százalék alatt van a párt, kis türelmet kérve felment az emeletre. Korábban elmondta, hogy ha nem jutnak be, levonják a konzekvenciákat.
22:44 Biztos a négypárti parlament
A területi listákra leadott szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépi át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt.
1. FIDESZ-KDNP (52,77 százalék, 2.659.974 szavazat)
2. MSZP (19,29 százalék, 972.119 szavazat)
3. Jobbik (16,71 százalék, 842.306 szavazat)
4. LMP (7,42 százalék, 373.957 szavazat)
5. MDF (2,65 százalék, 133.712 szavazat)
6. CM (0,90 százalék, 45.161 szavazat)
7. MUNKÁSPÁRT (0,11 százalék, 5.537 szavazat)
8. MSZDP (0,08 százalék, 4.031 szavazat)
9. ÖP (0,05 százalék, 2.645 szavazat)
10. MIÉP (0,03 százalék, 1.264 szavazat)
22:43 Jobbik - Sportmax rendezvénycsarnok
Lendvait lekeverik
11 óra magasságában várható Vona sajtótájékoztatója. Közben szétszerelik az erre a célra beállított asztalt, vélhetően áttelepítik a nagy színpadra. Bár a sorok még most is foghíjasak, a sajtósokat és a szimpatizánsokat egybe terelve vélhetően tömeget lehet majd képezni. A kivetítőn Lendvai Ildikó sajtótájékoztatóját kapcsolják, de a közönség felhördülése nyomán lekeverik.
22:39 MSZP - Jókai utca
„Kubatov-szavazókról” beszélt Lendvai
Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke 22:30-kor állt a pulpitushoz, azt mondta, amennyiben a jelenlegi részeredmények gyökeresen nem változnának, az azt jelenti, hogy az MSZP elveszítette a kormányzás lehetőségét, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a következő parlament legerősebb pártja lesz.
A választás kaotikus befejezésével kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy azt a törvénymódosítást, amely a torlódást előidézte, Salamon László javaslatára fogadta el a parlament.
Lendvai ugyanakkor azt is kijelentette, nem biztos benne, hogy a kaotikus események nincsenek összefüggésben „Kubatov-szavazókkal”. Az MSZP elnöke a Fidesz által szervezett és utaztatott, eredményoptimalizáló választópolgárokra utalt.
22:34 Bezárt a zuglói szavazókör
Este negyed 11-kor lépett ki a főváros XIV. kerület 31.szavazókörének választófülkéjéből az az utolsó szavazó, akilakóhelyétől távol, igazolással adta le voksát, így a tervezettnél többmint három órával később zárhatott be a zuglói szavazókör.
22:31 Fidesz - Vörösmarty tér
Öt biztos budapesti Fidesz győzelem
Budapesten az 1., 2., 8., 16. és 22. választókerületekben biztos az első fordulós Fidesz győzelem- értesült az atv.hu.
22:30 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Nem csak a Jobbik
Bára meghirdetett célt, az MSZP legyőzését nem sikerült elérnie aJobbiknak, Balczó Zoltán mégis elégedett. Mint mondta, nagy volt velükszemben az elvárás, és kemény volt a küzdelem - ehhez képest "a 15százalékot bőven meghaladó" eredmény szerinte jónak mondható. Balczó azLMP-t médiapártnak nevezte, mire a közönség fújjolásban tört ki. Arra akérdésre, hogy kikkel tudnak együttműködni, azt mondta, a Jobbikprogramja mentén fognak tevékenykedni a parlamentben. A 30 százalékrasaccolt eredménytől messze elmaradt tehát a Jobbik, ám ez nem zavarta aszimpatizánsokat: Csak a Jobbik! - zúgták Balczó nyilatkozata után.
22:27 Fidesz - Vörösmarty tér
A kampánycsend körüli huzavona célja, hogy a fideszes szavazók örömét elvegyék
Az egész OVB bohóckodás célja, hogy elvegyék a fideszes szavazók örömét, mondta az atv.hu-nak Bayer Zsolt. A Magyar Hírlap publicistája szerint már régen fesztiválnak kéne lennie. Bayer arra a felvetésre, hogy vajon nem a Fidesz szállított-e tömegesen szavazókat Budapestre – ami aztán a kígyózó sorokhoz és a botrányos választáshoz vezetett – azt mondta: sőt az MSZP szállított szavazókat Budapestre.
A Jobbik 17 %-áról azt mondta, reméli megy ez még lejjebb is. Bayer úgy tudja, hogy a 176 egyéni körzetből 100-at az első körben megnyer a Fidesz és további 50-et hoz el a második fordulóban. A publicista számára az LMP „fehér folt”.
22:18 Elindul az OVI oldala
Vasárnap este 22 óra után 15 perccel az Országos Választási Bizottság támogatta, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője indítsa el a tájékoztató oldalát, ahonnan megismerhetőek lesznek az országgyűlési képviselő-választás részeredményei. Virág Rudolf, az OVI vezetője közölte: a rendszer negyed óra alatt áll fel üzemkészre, és onnan kezdve körülbelül negyed óra alatt jelennek meg az első részeredmények.
22:12 Győrben is vége
Győrben is sikerült lezárni a szavazást. Este háromnegyed tízkor az utolsó szavazó is leadta voksát a 7-es szavazókörben. Este hét órától több százan várakoztak, hogy szavazhassanak itt.
22:07 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Megérkeztek majd eltűntek a vezetők
Megérkezett Dávid Ibolya és Bokros Lajos a székházba, de szó nélkül felmentek a második emeletre.
22:05 MSZP - Jókai utca
Szeged esélyes
Szegeden az utóbbi 8 évben szocialista dominancia volt a meghatározó a külteleki körzetekben Újhelyi István viszonylag jól bírja a versenyt és fej-fej mellett halad fideszes ellenlábasával. Botka László szegedi polgármester helyzete egy kicsit már bizonytalanabb, a szegedi kertvárosi részeken ugyan egy kicsit őt szeretik jobban a szavazók, a falvakban viszont erőteljesen a legnagyobb ellenzéki párt jelöltjét favorizálják.
22:00 Öt darab szám, 69 %-os feldolgozottság
Mivel az atv.hu-tól távol áll a kampánycsend-sértés, 69 %-os feldolgozottságnál öt darab számot közlünk, ezeket azonban nem társítjuk egyetlen párthoz sem.
Az adatok a következők: 53%. 20%, 17%, 7%, 2%.
21:52 MSZP - Jókai utca
Berogyott a miskolci bástya
A hagyományosan szocialista fellegvárnak számító Borsodban nem túl rózsás a helyzet. A mindig vörös Diósgyőrben, Tompa Sándor körzetében az MSZP harmadiknak futott be. Ez a helyzet a szintén szekfűközpontnak számító Sajószentpéteren is, Varga László Societas-elnök körzetében. Úgy tudjuk, hogy a szintén miskolci Fedor Vilmos sem számíthat győzelemre. Leginkább Káli Sándor állja a sarat és ugyan vezet a fideszes jelölt, de csak pár szavazattal.
21:48 LMP - Bajcsy-Zsilinszky út
„Hullaszag” az LMP székházában
Megtartotta első, a kiéhezett stábok által várva várt sajtótájékoztatóját az LMP. Karácsony Gergely kampányigazgató hatásos felütése („van egy jó és egy rossz hírem”) után elmondta: az OVB képtelen kezelni egy olyan helyzetet, amit előre is látni lehetett volna; a választás és a demokrácia győztesei pedig azok a szavazók, akik hosszú sorokat is kiállva kívánnak élni szavazati jogukkal. A további konkrétumok nélküli, bő két perces beszéde végén Karácsony felvetette, a következő választásra már el kellene törölni a kampánycsend intézményét.
Schiffer András pártelnök közben türelmesen állja az újságírók és fotósok hadát, de a mosolygása okát firtató kérdésre csak annyit válaszol: „kampánycsend van”.
Szemben ülő kollégánk szerint a székházban „hullaszag” van – természetesen csak arra utalt, hogy egyelőre nem sok konkrétumra derült fény. Amúgy a hangulat jó, az újságírók írnak és büféznek.
Az első sajtótájékoztató 21:45 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Ökröt falatoznak a csendőrök
Úgy tűnik, bizonyos forrásokból mégis hozzá lehet jutni némi alkoholhoz, legalábbis erre utalnak az üres sörös és boros üvegek. Vélhetően csak a pártaktivistákra vonatkozik az, hogy nem ihatnak. Az ökörsütés helyszínén 200 forintért mérik a húst krumplival és savanyúsággal. Először a 3,60-as kenyérre asszociálunk, bár ilyen nem rémlik a Jobbik-programból. Úgy hírlik, a 200 forinttal a vásárlók a Jobbikot támogatják, nyilván az étel felajánlásból származik. A kinti asztaloknál "csendőrökkel" elegyedünk szóba. Egyikük büszkén mutatja a kalapját, és a kakastollat. "Igazi" - mondja. Elárulják, feladatuk most a rend fenntartása, de arról, hogy a jövőben hol és hogyan fognak tevékenykedni, nem akarnak nyilatkozni.
A pulpitus egyelőre üres 21:42 Hajnali 3-ig tarthat
Hétfő hajnal 3 óráig eltarthat a főváros XI. kerületének 19-es számú választókörében igazolással történő voksolás a helyi választási bizottság egyik munkatársa szerint, aki vasárnap este fél tízkor azt mondta: még több százan várnak a voksolásra.
21:40 Látszik az alagút vége
Mintegy 11 óráig tarthat a szavazás Pécsett, ugyanis még több mint hetven "igazolásos szavazó" várakozik, hogy leadhassa voksait. Körülbelül kilencvenen, százan állnak sorba a főváros VII. kerületében a 14-es szavazókörénél is este negyed tízkor - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
Közben vasárnap este fél tíz után adta le az utolsó szavazó a voksát abban a szegedi középiskolában, ahol - a lakóhelyüktől távol - igazolással szavazhattak a választók. Befejeződött a választás Debrecenben is.
A sorok
21:34 Jobbik - Sportmax Rendezvényközpont
A Jobbik hamarosan tudni fogja az eredményt
Némi szünet után előkerültek a jobbikos nyilatkozó emberek. Szegedi Csanád EP-képviselő arról beszélt újságíróknak, hogy pártja a végleges álláspontját csak a végeleges eredmények tudatában alakítja ki a választások megcsúszása kapcsán. Dúró Dóra ennél valamivel többet mondott: szerinte azzal, hogy az exit-poll adatokat néhány médium nyilvánosságra hozta, egyértelműen befolyásolták a szavazókat. Hogy ez milyen következményekkel kellene, hogy járjon, arról nem beszélt. Azt viszont elárulta, hogy alternatív szavazatösszesítési rendszerük működik, a szavazókörökből folyamatosan érkeznek a részeredmények, de többet nem árult el.
21:30 Fidesz - Vörösmarty tér
Sorra érkeznek a neves vendégek
Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter unokaöccsével, Jeszenszky Zsolttal érkezett a helyszínre. Harrach Péter szerint botrányosan zajlik a választás.
Boros Imre pártaktivista minél előbb új kormányt és elszámoltatást vár, Szájer József aláírást osztogat. Megjött Pintér Sándor is. Orbán Viktor alkalmas embernek nevezte őt a napokban, amikor arról kérdezték, lehet-e miniszter kormányában.
Balázs Péter színművész azt mondja, ahogy a kormány képtelen volt kormányozni, hasonlóan képtelennek bizonyult a választás normális megszervezésére.
Boros Imre - elszámoltatna 21:20 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Nagy bejelentés
Bár már jó két órája megtörtént, a sajtófőnök csak most jelentette be hivatalosan, hogy elfogyott a szendvics.
21:17 MSZP - Jókai utca
Kapogatnak, kapogatnak
Lazul a helyzet az MSZP szákházában, a mondás szerint jóval több jelölt ért el a kritikus szint feletti eredményt, mint azt várták (megjegyzendő, a félhivatalos verzió szerint sehol nem reménykedtek a szocialisták első körös győzelemben).
Viszont ez az eredmény általában csak a második helyhez elég, így már azon fő a szocialisták feje, milyen stratégiát kövessenek a második fordulóban, ugyanis a közepesen jó eredmények a személynek szólnak, így ha a következő két hétben felsorakozik mögéjük a párt, akkor leránthatja őket a választási sárba.
21:12 MSZP - Jókai utca
Egy LMP-s eredmény miatt fennakadt az MSZP szeme
Az atv.hu információi szerint a vártnál jobb eredményt érhet el a Lehet Más a Politika az egyik pesti kerületben. A szocialisták bitang módon nem értik, hogy mitől népszerűbb ennyire ez a zöld, műliberális párt.
21:10 66 ezren kértek igazolást
A négy évvel ezelőttihez képest nyolcezerrel többen, mintegy 66 ezren kérték idén, hogy lakhelyüktől távol, Magyarország területén szavazhassanak a parlamenti választás első fordulójában. Idén az első fordulóra 66.082 ember kért, míg 2006-ban 57.999-en kértek igazolást. Péntek reggel még csak 61.756-an jelezték igényüket erre. Az igazolást péntek 16 óráig lehetett kérni.
21:06 OVB: még hét helyszínen tart a voksolás
Még hét helyszínen, Budapest négy szavazókörében, Szegeden, Debrecenben és Pécsett nem fejeződött be a szavazás - jelentette be Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője az Országos Választási Bizottság ülésén vasárnap este. Virág Rudolf tájékoztatása szerint Győrben - ahol szintén elhúzódott a szavazás - már bezárták az igazolással voksolóknak kijelölt szavazókört.
Még mindig több százan állnak sorban a XIII. kerületi Kassák Lajos Gimnázium egyik termében lévő 48-as szavazókör előtt és a főváros XIV. kerületének 31. szavazókörében is vasárnap este fél kilenckor.
21:02 Kéri: néhány száz ember joga áll szemben ötmillióéval
Kéri László politológus az ATV műsorában vasárnap este azt mondta, hogy a kampánycsend meghosszabbítása ellentétes a törvény szellemével. Mint mondta, az országban több televízió választási műsoraiból milliók várják a választási híreket, és ők nem tudnak információhoz jutni amiatt, hogy néhány száz szavazó még hét óra után is sorban állt a szavazóhelyiségek előtt. Vagyis "néhány száz ember joga áll szemben ötmillióéval" - mondta Kéri László.
21:00 Kaotikus helyzet a választókörökben
Egyes választókörökben az igazolással szavazók nagy száma miatt kaotikus helyzet alakult ki. Közben folyamatosan ülésezik az Országos Választási Bizottság, amelynek több tagja bírálta a kampánycsend meghosszabbításáról hozott döntést.
A kialakult helyzetet tovább bonyolítja, hogy a választási törvény értelmében az OVB-nek a választás napján este 11 óráig előzetes eredményt kell közzétennie. A jelenlegi állás szerint erre minimális az esély, mivel van olyan szavazókör, ahol több száz ember várakozik még az utcán. Az Országgyűlés 2007-ben módosította a választási törvényt úgy, hogy az igazolással szavazóknak választókerületenként egyetlen – sorsolással kiválasztott – szavazókörben kell leadniuk a voksukat. A módosítást akkor a fideszes Salamon László kezdeményezte.
20:58 Fidesz - Vörösmarty tér
Beindult a buli
Rózsaszínbe öltözött Lady Gaga hasonmás szórakoztatja a Fidesz szimpatizánsait, a hangulat fokozódik, amiben a torkokon lecsorduló alkohol is jelentős szerepet játszik. Pesty László, a Fekete Doboz munkatársa azt mondja, az öröm akkor is öröm, ha várni kell rá, és azt is mondja, hogy ma éjjel megünneplik a győzelmet.
A Fideszben egyébként többen a szocialisták ármánykodását sejtik a XIII. kerületi torlódások miatt: ott Szanyi Tibor indul az MSZP színeiben.
20:56 LMP - Bajcsy-Zsilinszky utca
Sipos Péter bizakodó és SMS-t küld
10 százalékkal már elégedett lenne Sipos Péter saját választókerületében. Az LMP 12. kerületi jelöltje jókedvűen árulta el az atv.hu tudósítójának, épp most küldött SMS-t a szavazatszámláló bizottságnak, hogy megtudja, mit lehet tudni a szavazásról. „Persze! Együtt sírunk, együtt nevetünk”- vágta rá azonnal arra a kérdésünkre, hogy akkor is elmennek-e éjjel a nagymező-kocsmába bulizni, ha nem érik el az 5 százalékot.
Sipos Péter - javul a hangulat
20:50 Jobbik - Sportmax Rendezvényközpont
Alkoholmentes Jobbik
Érdekes,hogy az 1500 fős csarnokban éppen csak lézengenek a szimpatizánsok. Körülbelül 300-an lehetnek, nem sokkal többen mint a sajtómunkások. Mint megtudtuk, nem volt nagy rászervezés, vidékről például nem érkeztek buszok - ennek ellenére még várják a tömeget.
A lanyha érdeklődés lehet, hogy annak tudható be, hogy - mint kiderült - alkoholt nem kaphatnak az ünneplők. A hivatalos verzió szerint azért, mert a párt vezetői holnap már megkezdik a felkészülést a második fordulóra.
20:41 MSZP - Jókai utca
Jobbikos átjelentkezőket gyanítanak
Újabb, egyéniben esélyes jelöltjükért aggódnak a szocialisták - a XIII. kerületben induló Szanyi Tiborért. Ugyanis választókörzete előtt a Váci úton mintegy 600 átjelentkezett szavazó torlódott fel. A helyi szocialisták szerint összességében mintegy 2200-an jelezték előre, hogy ebbe a választókerületbe jelentkeztek át.
A helyi erők a Jobbikot sejtik az átjelentkező és vehemensen szavazó tömeg mögött. Bizonyítékul azt próbálják felhozni, hogy a jobbikos jelölt egész nap a közelben kommandírozta két tucat emberből álló stábját, akik az utcákat járták és telefonáltak. Illetve arról szól még a szocialista fáma, hogy az átjelentkezők egy részét buszokkal hozták, a járműveket Újpest határában parkolták le, és onnan metróztak a XIII. kerületi szavazóhelyiségbe.
20:30 Fidesz - Vörösmarty tér
Pataky kis csodában hitt
Az Edda frontembere talpig bőrben érkezett a Fidesz-győzelem ünneplésére. Kérdésünkre elmondta, kis csodában hitt, de ma nagy csoda történik, hiszen kétharmados felhatalmazást kap a Fidesz. Patakynak elege van az elmúlt nyolc évből.
Lázár Vilmos, a CBA tulajdonosa azt mondta, azért indították el az „Ítéletidő” feliratú plakátkampányt, mert azt akarják, hogy vonják felelősségre a felelősöket. Pataky élénken bólogat.
20:26 Ezért állnak még mindig sorban
2007-ben módosították a törvényt
Több százan várnak még szerte az országban a szavazókörök előtt, hogy igazolással máshol is leadhassák voksukat. Ez azért lehetséges, mert 2007-ben módosították a választási eljárási törvényt, és rögzítették, hogy minden településen ki kell jelölni egy szavazókört, ahol az igazolással szavazók leadhatják voksukat. Vagyis, míg korábban valamennyi szavazókör az igazolással szavazók rendelkezésére állt, addig a törvénymódosítás óta csak településenként egy.
Az OVB délutáni állásfoglalása értelmében pedig a sorban álló jogosultaknak is biztosítani kell, hogy élhessenek a szavazati jogukkal. Ennek következményeként tolódik ki a kampánycsend egy-másfél órával.
20:23 MSZP - Jókai utca
Utolsó poharak
Utoljára még mulat egyet a szocialista párt - a pártház aulájában ingyen mérik a sört. A sajtó jelentősen többet fogyaszt, mint a politika, persze az is lehet, hogy a politika a zárt ajtók mögött fogyaszt.
20:11 Fidesz - Vörösmarty tér
Vajna: épp olyan, mint az USA-ban
Andy Vajna szerint nincs semmi meglepő abban, ahogy a magyar bal- és jobboldal ellenérzéssel viseltetik egymás iránt. A világhírű producer az atv.hu-nak azt mondta, a republikánusok ugyanilyen kérlelhetetlenek a demokratákkal és viszont. Vajna a magyar végeredményt illetően nem mert találgatni, mint mondta, még bizonytalan.
Bizonytalan az eredmények tekintetében
20:07 LMP - Bajcsy-Zsilinszky utca
Nehezen viselik az eseménytelenséget
A Bajcsy-irodában a tévéstábok vágóképeket csinálnak, látszik, hogy egyre nehezebben viselik, hogy nem történik semmi. Fogy a kávé és a pogácsa.
Eredményekre várva
20:04 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Somogyi szerint óriási hibát követett el az OVB
Somogyi Zoltán szerint, ha az OVB már délelőtt 11-kor találkozott az átjelentkezések problémájával - márpedig találkoznia kellett -, akkor óriási hibát követett el azzal, hogy csak 18.55-kor tudta meg az egész magyar sajtó, hogy van ez az állásfoglalás a kampánycsend meghosszabbításáról. Az eredményekkel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy 4 éve is ugyanezt láttuk és mégis bejutottak.
Somogyi a kampányról is beszélt, elmondta, hogy egyik pártot sem érték olyan támadások, mint az MDF-et.
20:00 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Dúró: a tömeg nem azonos a párttal
Szabó Gábor kampányigazgató szavai szerint a Jobbik csak a kampánycsendlezárása után negyed órával fog sajtótájékoztatót tartani. Addig BalczóZoltán, Dúró Dóra és ő maga áll a sajtó rendelkezésére. Ehhez képestegy csendőr egyenruhás férfi hosszan nyilatkozik az egyik stábnak.
Mi Dúró Dóra szóvivőt faggatjuk, aki arról beszél, hogy nem támaszkodik aközvélemény-kutatók előrejelzéseire, hiszen az EP-választáson is messzejobb eredményt értek el, mint amit a többség várt. Erre számít most is.Hozzátette: a szélsőségesség vádja már unalmas, az emberek nem errekíváncsiak. Arra a felvetésre, hogy rendezvényeiken masszív zsidózás zajlik, azt felelte, a tömeg nem egyenlő a párttal. Elhatárolódni azonban nem szükséges szerinte az ilyen - többek között a kurucinfón is rendre megjelenő - antiszemita megnyilvánulásoktól. Szerinte a Jobbik csak Izraelre tesz kritikus megjegyzéseket, nem a zsidóságra.
19:57 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Egyelőre csak Somogyi elérhető a székházban
Somogyi Zoltán nyilatkozik a székházban. Arról beszél, hogy be fognak jutni a parlamentbe.
19:54 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Továbbra sincs pogácsa
A helyzet változatlan, ennivaló továbbra sincs, de mozgás se nagyon. A párt vezetői közül senki nem érkezett még meg. Ráadásul olyan kicsi a hely és annyira kevés a szék, hogy az újságírók közül se tud mindenki leülni.
19:52 MSZP - Jókai utca
Kép van, hang nincs
Effektíve a rosszul lét környékezi az újságírókat az MSZP-székház sajtótermében, úgyhogy az üzemeltetési részleg lekapcsoltatja a lámpák felét, mielőtt valakit lever a lábáról a hőguta. Aztán kisebb villongás, hogy ha lámpa nincs, legalább a tévén legyen hang, de a hivatalos magyarázat szerint csak a nagyterem vendégeinek jár beszélő televízió.
19:51 Fidesz - Vörösmarty tér
Astala vista, MSZP!
A kampányközpontban feltűnik Andy Vajna. De itt van már Szűrös Mátyás is. Semjén Zsolt beszédbe elegyedik a bejáratnál álldogáló szavazókkal, akik egyre boldogabbak a párt kétharmados győzelme miatt.
19:45 MSZP - Jókai utca
Molnár Gyuláért aggódnak
Arról folyik a szó az MSZP-pártházban, hogy vagy ezer, nagyrészt átjelentkezett szavazó torlódott össze a XI. kerületi szavazókörzet előtt. Itt balról Molnár Gyula XI. kerületi polgármester indul, az egyetlen, aki esélyes lehet, hogy szocialista egyéni képviselőként szerezzen mandátumot Budán. Emlékeztetőül, Molnár itt 2006-ban 58,82-százalékos eredménnyel tarolt. Akkori kihívóját, Kristóf József választókerületi elnököt most Simicskó Istvánra cserélte le a Fidesz-KDNP.
19:42 Fidesz - Vörösmarty tér
Rákay Philip nem tudja, mi az a lokális kampánycsend
Botrány, nincs még egy ország Európában, ahol ilyen színvonalon zajlik választás – mondta az atv.hu-nak Rákay Philip, a Fidesz egyik műsorvezetője. Philip az ismét beállt kampánycsenddel kapcsolatban háborog, és azt ajánlja, ne tegyük magunkat nevetségessé. A lokális kampánycsend kifejezést nem tudja értelmezni.
19:40 LMP - Nagymező utca
Ezer embert várnak
Szamóca ezer embert vár az Instant Art Bar Kertbe. Nagy Dávid, a kampánystáb tagja ezt annak ellenére mondta az atv.hu-nak, hogy a Nagymező utcai romkocsmában jelenleg 150 szimpatizáns beszélget. Az egyik szimpatizáns kérdésére („át lehet menni a képviselőkhöz?”) kiderül az igazság: a Bajcsy-Zsilinszky úti iroda tele van újságírókkal és képviselőkkel. Persze vannak, akiket ez ott látszólag nem érdekel: a dohányzásra kijelölt második emeleten elnyűtt, poros fotelekben, sötét szobákban beszélgetnek egymással kis csoportban a húszas-harmicasok. Szamóca egyébként az LMP egyik alapítója, a Jobbiktól legfőképpen abban különböznek – mondja – hogy politikájukban nem rekesztenek ki senkit.
19:30 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Balczó a kormányt teszi felelőssé
Nem hiszünk az összeesküvés-elméletekben - ezt a meglepő kijelentést Balczó Zoltán tette azzal kapcsolatban, hogy a csarnokban már negyedszer ment el az áram, a stáboknak nagy aggodalmat okozva. A választások elhúzódásában Balczó egyébként a kormány kezét sejti, mint mondja, ez a malőr szimbolizálja az elmúlt 8 év kormányzását. Hozzátette: amíg az OVB nem oldja fel a kampánycsendet, nem nyilatkozik - úgy tudjuk, az elmondottakat az MTV később fogja csak adásba adni.
Nem hiányoznak a gárdisták sem
19:23 Fidesz - Vörömarty tér
Az OVB nevetést csal az arcokra
Az újságírók egy része megrökönyödve, másik fele hangosan nevetve konstatálja, hogy az OVB meghosszabbította a kampánycsend, miközben a legtöbb televízió és internetes lap már lehozta az exit-poll eredményeket.
A hallgatóság tagjai nyugodtan várják a kampánycsend végét
19:14 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
A Szent Korona szüli a szakrális változást
Szóba elegyedünk egy bőrdzsekis, árpádsávos sálat viselő társasággal. Érdeklődésünkre elmondják, 30 százalékos eredményre számítanak, "ennek meg kell lenni". Arra a kérdésre, hogy a következő kormánynak mit kellene először meglépnie, az egyik, Szent Koronás pólót viselő fiatalember azt feleli, először is rendet kell tenni, utána pedig "ősalkotmányra" lesz szükség. Hogy ez mit jelent, azt nem sikerül megtudni, mert emberünk arról kezd értekezni, hogy a változás már megtörtént. "Nem a politikától függ ez, hanem a Szent Koronától, szakrális változás lesz, ez már el is dőlt" - magyarázza.
19:11 Fidesz - Vörömarty tér
Az MDF-et nem szeretik
Egyre több szimpatizáns gyűlik választási győzelmet ünnepelni. „Ibolya, menj a sunyiba” – kiabálja egyikük az MDF-re utalva, amikor pedig Bajnai Gordon tűnik fel a képernyőn – fütyülni kezdenek. A hírre, miszerint a Fidesz a 176 egyéni körzetből 142-ben már az első fordulóban győz – üdvrivalgás tör ki.
19:09 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Tomcat a székházban
Tomcat bent ül a sajtószobában és a laptopján írogat valamit. Éppen a Bombagyár honlapját nézegeti.
19:06 MSZP - Jókai utca
Lendvai belehallgatott a TV-be és kiment
Lendvai Ildikó bejött a sajtótájékoztatóra, majd belehallgatott az MTV kivetítőn futó műsorába, pont akkor, amikor az MTV bemondta, hogy az OVB meghosszabbította a kampánycsendet. Bocsánat, mondta Lendvai, és kiment.
19:03 Exit-Poll jelentés
A kutatások szerint nem fekteti meg a Jobbik az MSZP-t
Egyetlen közvélemény-kutató sem jósol kétharmadot a Fidesznek, és mindegyiknél az MSZP áll a választási tabella második helyén. A Szonda Ipsos úgy becsüli, hogy a Fidesz a voksok 57 százalékát söpri be, az MSZP-t a szavazók 19 százaléka szereti, a Jobbikat pedig az urnához járulók 15 százaléka támogatja, illetve az LMP 5,5 százalékkal ugorja meg a parlamenti küszöböt, az MDF viszont 3 százalékkal elhasal rajta. Szinte hajszálra megegyezik ezzel a Századvég felmérése, a különbség csak annyi, hogy a Fideszt itt 56 százalékra saccolják, az LMP-t öt százalékra adják, az MDF-et pedig 4-re.
A Medián viszont a Fidesz eredményét már 55 százalékra taksálja, az MSZP-t az előzőekhez hasonlóan 19 százalékra tartja, a Jobbiknak viszont 15 százalék helyett már 17 százalékot szavaz meg. A Mediánnál az LMP is üzembiztosabban, 6 százalékkal viszi át a parlamenti küszöböt, az MDF viszont e közvélemény-kutató szerint bizton kihullik 3 százalékkal. A leggyengébbnek, 54 százalékosnak a Nézőpont Intézet találta a Fideszt, és ebben a statisztikában a legizmosabb, 20 százalékkal az MSZP. (Az LMP és az MDF itt ugyanígy 6, illetve 3 százalékot kapott.)
18:53 Fidesz - Vörösmarty tér
Balázs Fecó: Nem lesz kétharmad
Balázs Fecó szerint a Fidesz nem szerez kétharmados parlamenti többséget. A zenész ugyanakkor azt nem tudta megmondani az atv.hu tudósítójának, hogy az LMP bejut-e az országgyűlésbe, mert nem ismeri a pártot.
A Fidesz szimpatizánsok között feltűnt Pozsgay Imre egykori államminiszter is.
18:50 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Csontváz maradt a borjúból
A tömeg egyelőre kint várakozik, a csarnokba csak a szervezők és a sajtómunkások léphetnek be. A szimpatizánsok az épületen belüli vendéglátóegységekben múlatják az időt, de láttunk az épületen kívül is padokat felállítva - bár a barátságtalan időjárás miatt vélhetően ezzel a lehetőséggel nem sokan fognak élni.
Szintén kapun kívül sütöttek meg egy egész borjút, legalábbis a csontvázból ítélve. A bejáratnál két - első ránézésre hajléktalannak tűnő - figura beszélgetését csípjük el: "hallod, ezeknek is ide, a Kánaáni utcába kellett szervezniük ezt". Tegyük hozzá: nem Kánaáni, hanem Kánai - bár a "zsidó érintettség" ez esetben is fenn áll.
18:45 MDF - Szilágyi Erzsébet fasor
Egyelőre csak a kampányfőnök van a helyszínen a párt tagjai közül
Újságírók és néhány szimpatizáns, valamint pártaktivista van csak a helyszínen, de már ők is elégnek bizonyultak ahhoz, hogy a kikészített szendvicseket és pogácsákat elpusztítsák. A felállított sátorban tévé és sörpadok vannak a kényelemhez, ásványvíz még van azok számára, akik innen kívánják figyelemmel kísérni az eredményeket.
A párt ismertebb tagjai közül eddig csak a kampányfőnök, Somogyi Zoltán érkezett meg.
18:42 MSZP - Jókai utca
Lendvai vette az akadályt
Sárga szalagkorlát zárja el az MSZP székházát, Lendvai középrövidszoknyában verekszi át magát az akadályon, majd a sajtót pirongatja,hogy ne faggassák a részvételi adatokról, mert ő bizony nem akarkampánycsendet sérteni. Ám hiába nyugtatják az újságírók, hogy hétig (akampánycsend ekkor ér véget), semmi nem kerül adásba, a pártelnök nemjósolgat.
18:40 Jobbik - Sportmax Rendezvénycsarnok
Gárdisták és „csendőrök” – szilárdan várják a második helyet
Miután a jobbikos szervezők a „világvége kettőbe” szervezték ki választási rendezvényüket, a tervezetthez képest fél óra késéssel érkezünk meg a Sportmax rendezvényközpontba. A parkolóban már gyülekeznek a szimpatizánsok, egyikük éppen házivideó-riportot ad, és azt hangoztatja, hogy „biztosan verjük a szocikat, 25-30 százalék lesz a vége”.
A csarnokba gárdisták és „csendőrök” sorfalán keresztül jutunk be – az egyenruhások igyekeztetnek érzékeltetni a szigorú „szebb jövőt”. Gond azonban nincs, „a sajtótól vagyunk” jelszóval, minden ellenőrzőponton túl jutunk.
A csarnokban kameraerdő és tudósítók, fotósok hada várakozik. A szpíker szerint 19:10-kor és 22 órakor lesz sajtótájékoztató, utóbbit Vona Gábor prezentálja majd.
18.35 LMP - Bajcsy-Zsilinszky út
„Igen, lehet” kitűzőt osztanak, hajnalig tartó bulit ígérnek
A bejáratnál egy, miniszoknyának is rövid ruhadarabban pózoló hostess és egy mosolygós aktivista osztogatja a sárga szmájlis, obama-koppintásos, „Igen, lehet” kitűzőket. Egy bajcsy-zsilinszky úti bérház első emeletén a sajtómunkások már hevesen gépelnek, igaz, az első hírek még csak fél óra múlva érkeznek majd. A büfé ingyenes, a wifi szintén, de fél hét körül le is állt negyed órára.
Az érdeklődőket külön helyre csábította a párt: sör-bor-pálinka várja a Nagymező utcában a tagokat, akiknek hajnalig tartó bulit ígért a párt. A betervezett program szerint este 11 után ide várják a párt vezetőit is, hajnalig tartó ünneplésre.
18:32 MSZP - Jókai utca
Mesterházy pálinkára készül
Mesterházy Attila fél hat tájban fut be a székházban, és röviden annyitmond, hogy este pálinkát az iszik. Hogy a folyékony gyümölccsel halottitorra készül vagy ünnepre, azt nem taglalja.
18:30 Fidesz - Vörösmarty tér
Gyülekeznek a szimpatizánsok, az újságírók csalódottak
A Fidesz a Vörösmarty téri új irodaházban várja a választások eredményét. A téren fél hét küröl egyelőre csak néhány tucat szimpatizáns várakozik. A választási központba delegált újságírók csalódottak, ugyanis csak a helyszínen tudták meg, hogy elkülönítik őket a Fidesz politikusaitól. Ígéret szerint sajtótájékoztatók természetesen időről-időre lesznek.
Ingyen büfé nincsen, viszont van stílus
18:18 MSZP - Jókai utca
Izolált pártelit
Oda a Köztársaság téri választások hangulata, nem vegyül az MSZP-székházban a politikusi gárda a sajtóval, a pártelitethermetikusan zárja az ötödik emelet, és a liftek is csak mintavételesenműködnek. Persze az is igaz, hogy most története legnagyobb zakójárakészül a baloldal. Ha váltópárt akar maradni az MSZP, illene elérnie a20 százalékot
Váltópártnak maradni, ez az MSZP deklarált célja. Budai Bernadett arraa kérdésre, hogy politológusként mit gondol, hány százalékot kelleneelérni a szocialistáknak ahhoz, hogy egyszer valóban rájuk cserélhesse le a nép a Fideszt, azt mondta: „ehhez középpártnak kell maradnia az MSZP-nek”. Bár a középpárti létnek nincs pontos kritériuma, magyarázta a pártszóvivő, egy kis párt akkor avanzsál középpárttá, ha eléri a 15 százalékot. De tekintve, hogy az MSZP 20 éves, középpártként illene legalább 20 százalékot hoznia.

