Mint arról beszámoltunk, csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommandósai ütöttek rajta azon a két férfin – apán és fián –, akik a gyanú szerint Kiskunhalason és a környékén működtették az útszéli prostitúciót. A 40 és 24 éves futtatók legalább hat nőt dolgoztattak prostituáltként, volt, amelyikük még kiskorú volt. A hölgyeknek legkevesebb 50 ezer forintot kellett keresniük naponta.
Kéjipari know-how
A két férfi sajátos módszert dolgozott ki, hogy minél hatékonyabban üzemeljen a kéjipar a nagy forgalmú 53-as főút mentén. Kivilágított, fűthető bódékat építettek, amelyekben így éjjel, valamint télen is kínálhatták szolgáltatásaikat a hölgyek, akik a kuncsaftokat rendszerint a telken álló házba invitálták, ott bonyolították le a légyottot. Az egyik ilyen épület egy egykori iskolaépület volt.
Az építmények magánterületen álltak, így a futtatók kijátszották azt a jogszabályi korlátozást, amely szerint a főutak 100 méteres körzete védett övezetnek számít, ahol a prostitúció szabálysértésnek minősül. A magánterület ugyanis nem lehet védett övezet a prostituáltak érvelése szerint. A jogi „kiskapu” kidolgozásához aktív segítséget nyújtott a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete.
Emellett persze a futtatóknak azt is el kellett érniük, hogy rejtve maradjanak, ugyanis amíg a prostitúció nem számít bűncselekménynek, addig a futtatás (kerítés, kitartottság) igen. Ezért a lányoknak azt kellett mondaniuk a rendőröknek – korábban ugyanezt állították az atv.hu tudósítójának is –, hogy a terület a sajátjuk, futtatóik pedig nincsenek, hanem magukat foglalkoztatják.
Ez a stratégia olyannyira működőképesnek bizonyult, hogy az elmúlt hetekben már a harmadik bódé épült az 53-as főút mentén.
A halasiak nem kértek belőle
Az egyre terjedő kéjipart azonban a kiskunhalasiak nem nézték jó szemmel. A városban civil mozgalom indult No Prosti néven, amely több mint 3000 tiltakozó aláírást gyűjtött össze, majd az ügyben egyeztetett a város polgármestere, vezető ügyésze és rendőrkapitánya is.
Az ügyben indult nyomozás – amely túlmutatott azon, hogy szabálysértés miatt megpróbálják előállítani a prostituáltakat – meghozta a gyümölcsét.
A kommandósok tetten érték a futtatókat, akik éppen két hölgyet szállítottak „műszakba”. Mint Téglás Péter vezető ügyész az atv.hu-nak elmondta, az autójukban megtalálták az ingatlanok kulcsait, valamint az „üzletmenethez” kapcsolódó feljegyzéseket. Ezen kívül az autóban és a lakásukban „töménytelen mennyiségű” óvszerre bukkantak a nyomozók.
Ráadásul – tudtuk meg – alapos a gyanú, hogy a prostituáltak nevére színlelt szerződés révén kerültek az ingatlanok. Így az eredeti tulajdonos is számíthat a hatóságok intenzív érdeklődésére, mivel felmerült velük kapcsolatban az üzletszerű kéjelgés elősegítésének gyanúja.
Országos példa lehet
„Precedens értékű összefogással sikerült visszaszorítani ezt a nem kívánt jelenséget” – fogalmazott az atv.hu-nak Várnai László polgármester, aki szerint a prostitúció elleni halasi fellépés országosan is példaértékű lehet. Hozzátette: ezzel elodázódott a türelmi zóna kijelölésének ügye. Korábban ugyanis a polgármester azt nyilatkozta, hogy minden rendelkezésre álló közigazgatási eszközt megvizsgálnak a kéjipar visszaszorítása érdekében. Ezek közé tartozott, hogy elrendelték az egyébként szabálytalanul épült bódék azonnal elbontását (ez már meg is történt), valamint a türelmi zóna kijelölésének lehetősége is.
A polgármester és a vezető ügyész is hangsúlyozta: a hatóságok és az önkormányzat mellett a civil tiltakozásnak is nagy szerepe volt abban, hogy a prostitúciós ipar visszaszorult a város környékén. Ahogy Téglás Péter fogalmazott: „a No Prosti Mozgalom és az ügyben kezdett aláírásgyűjtés kimozdította a hatóságokat a gyárszerű működésből, és felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős lakossági igény van arra, hogy hatékony fellépés történjen az ügyben”.
A két férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, 2 és 8 év közötti börtönbüntetésre számíthatnak.
atv.hu/Sebestyén István

