A KDNP szerint kampány-ízűnek tűnik, hogy éppen most fogadták el a holokauszt-tagadás büntethetőségét lehetővé tévő jogszabályt. Rétvári Bence, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a JAM-ben elmondta, szerinte más eredményt nem tud felmutatni a kormányzat.

Mint mondta: a kormánynak 8 éve lett volna, hogy bevezesse a törvényt, mégsem tette, csak most, a kampányban. Rétvári Bence szerint a kommunista diktatúra áldozatainak az emlékét is ilyen mércével kellene mérni.

A képviselő úgy véli, hogy a holokauszt-tagadókat a társadalomnak kellene kivetnie magából, erre egy jogszabály nem alkalmas. Rétvéri Bence azzal sem ért egyet, hogy a törvényből kimaradt a kommunizmus bűneinek tagadását szankcionáló rész. Jelezte: kormányra kerülésük esetén erről a kérdésről is törvényt kezdemányeznek.