Várhatóan a hajdú-bihari vagy a szabolcsi pártlistán kap majd – vélhetően befutó – helyet a KDNP-hez igazolt Pálffy István, értesült az atv.hu. Hogy mennyire passzol össze az egykori műsorvezető és a párt hivatalos értékrendje, arról Pálffy annyit mondott, eddig is keresztény volt, csak letért az útról – de most visszatalált. „Kedves Olvasóim, barátaim! A magam keresztútján eljutottam a következő stációhoz. A KDNP országgyűlési képviselőjelöltje leszek, és reményeim szerint meg fogjuk tudni állítani ezt az országot a végzetes lejtőn. (…) egy nehéz helyzetben tenni akarok ezért a hazáért, a Hazánkért. Hol máshol indulnék, mint a KDNP-ben? Kereszténynek mindig is keresztény voltam, demokratának pedig demokrata” – írja Pálffy István a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség honlapján vezetett blogjában.
A hamuszórás elmarad
Hogy mi is volt az a vargabetű a keresztúton, azt Pállfy nem részletezi. Az 51 évesen kereszténydemokrata politikussá avanzsáló egykori híradós sztárműsorvezető idézett bejegyzésében – amelynek szövege egyébként szinte szóról szóra megegyezik a Heti Válasz-ban megjelent interjú szövegével – mindössze annyit ír, hogy életének volt egy olyan szakasza, amelyben távol került a gyerekkorát, ifjúságát meghatározó értékektől és Istentől. De a kitérőt nem érzi annyira komolynak, hogy amiatt hamut kellene szórnia a fejére.
A szesz ördögéről
Hogy mégis mi lehetett az a kitérő, azt a nyilvánosság azért Friderikusz Sándor könyvéből megsejthette. Friderikusz ugyanis azt írta: Pálffy a TV2-ben többször részegen vezette a Jó estét Magyarország című műsort. Az ügyből haragos vita, mi több, per kerekedett. „Hát, mindenki látta, hát azért nem hülyék a nézők! Tudod, hány levelet kaptam a TV2-ben dolgozóktól, mi több, nézőktől is” – érvelt igaza mellett akkoriban Friderikusz a Bumeráng című műsorban Bochkor Gáborral beszélgetve. Azt is megjegyezte, hogy rendelkezésére állnak a felvételek, és akár orvosszakértői vizsgálatot is igényelhet a bíróság.
Igazságcsavargatás
Erre azonban nem került sor, mert a heves indulatok után februárban a felek megállapodtak abban, hogy szüneteltetik az ügyet. Bár a megegyezés részleteiről nem beszéltek, Pálffy – kissé csavaros gondolatmenettel próbálta saját igazát erősíteni a megállapodás tényével. Az Indexnek adott interjújában úgy fogalmazott: „Erről hivatalosan annyit mondhatok, hogy megtaláltuk azt a megoldást, amely mindkét félnek kedvező. Semmi nem tiltja azonban, hogy valaki azt gondolja: miután én voltam a felperes, vajon az a megoldás, ami nekem igencsak kedvező, nem az igazamat jelenti-e.”
Építővállalatból a sajtóba
Persze mire Pálffy eljutott a TV2-höz, hosszú utat járt be. 1959-ben született Debrecenben, édesapja – Pálffy István – a kor neves irodalom- és színháztörténésze és kritikusa volt. A fiatal Pálffy a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett okleveles építészmérnök diplomát, majd három évig a Hajdú-Bihar Megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgozott. 1988-ban igazolt át újságírónak: a Magyar Rádió helyi stúdiójában kezdett el dolgozni, egy BBC-ösztöndíjnak köszönhetően Londonban is tanulhatott, később ő lett a Krónika rovatvezetője, és az Oktatási Osztályt is irányította. 1992-97 között az MTV Magyarországról jövök, és A Hét című műsorát vezette.
Egy év fizetés nélkülin
Amikor azonban az 1997-ben elfogadott médiatörvény lehetővé tette a kereskedelmi tévék működését, Pálffy csatornát váltott, és a TV2 startja után a Tények és a Jó estét, Magyarország műsorvezetői székébe ült át. Hogy aztán öt év múlva visszatérjen az MTV-s akolba. A köztévé a hírek szerint meglehetősen magas összegért, milliós nagyságrendű summáért csábította vissza. Az MTV-ben először a Híradó meghatározó arca lett, később pedig a Panoráma című műsorát vezette, majd a vasárnapi Ma reggelt. Műsorváltásait sajtóvisszhang kísérte, tavaly például az egyik orgánum azt firtatta: miért vesz fel súlyos fizetést, ha közben eltűnt a Híradó képernyőjéről. Pálffy szerint erről nem volt szó, ő csaknem egy évig fizetés nélküli szabadságon volt, ráadásul vezette a Panorámát, és az MTV összes alkalmi műsorában részt vesz (a választási műsortól a Prima Primissima-díj-átadásig), illetve az új műsortervek kidolgozásába is besegít.
Neki a másik oldalon dobog
Közben pedig szép lassan beérett keresztény világnézete. Pálffy mindig hangsúlyozza, hogy a KDNP-hez való hazatalálása egy hosszabb folyamat eredménye, és nem függ össze a Fidesz oldalán lavírozó párt választási esélyeinek növekedésével. „Aki figyelt, az láthatta, hogy korábban is voltak olyan megnyilatkozásaim, amelyekben egyértelművé tettem, milyen értékeket tartok fontosnak” – mondta az Index-nek, többek között a Magyar Rádióban 2006-ban elmondott jegyzetére utalva. Ami bizonyította, hogy Pálffynak bizony a jobboldalon dobog a szíve. „Veszélyben van az én hazám. (…) Mert bajban van az én hazám a határon belül és kívül is. Szerkezetének eresztékei recsegnek-ropognak, eltűnik az 1000 éves rendszer, tíz falu nem épít templomot, helyette bezárja az iskoláit, a kispostát, holnap már a hivatalt is, holnapután pedig a vonat meg a busz sem jön többé. (…)”
Jegyzet újratöltve
A jegyzet magánál Pálffynál is átütő sikert aratott, vagy csak egyszerűen szeret takarékoskodni alkotói erejével, mindenestre a Magyar Hírlapba Credo címmel megírt politikai programjához rádiós jegyzetét írta át. A közelgő Fidesz-győzelem fényében ez úgy hangzik: Esélyes az én hazám. Ismét az a kérdés, hogy milyen lesz ez az ország. Mert ugyan ma még bajban van a haza, de jön a változás, a kilábalás a határon belül és kívül is. Magyarország szerkezetének eresztékeit megerősítheti egy hatékony új állam, amely az ezeréves közigazgatás rendjére épül. Tíz falu, ha akar, újra építhet templomot, mert a kereszténydemokrácia kormányzó tényező lesz. Levegőhöz jutnak a kistelepülések: megmaradhatnak az iskolák, a szolgáltató kisposták, a jól szervezett kishivatal, holnapután pedig talán a vonat és a busz is újra jár, ahol szükséges. (…)”
A keresztény toll
Miután meglett a közös szellemi platform, szervezetileg is összenőtt Pálffy és a KDNP – az egykori híradós azt mesélte, hogy miután egymásra találtak Semjén Zsoltékkal, egyre több megbízást kapott, a KDNP pártalapítványa mellett a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek, illetve Keresztény Értelmiségiek Szövetségének is dolgozott. Meglehet, új munkaadói élesebb nyelvet követeltek, mint amit rádiós jegyeztében használt. Az MKDSZ honlapján Kertész Imréről és Esterházy Péterről szólva kijelentette: velük ellentétben mi "nem hazudunk, nem mocskoljuk a hazánkat, nem lopjuk szét". Szerinte a nevezettek sorra írják ki magukat az irodalomból, Nobel-díjas írónkról pedig azt írta, "fájdalmas és gyalázatos mondatokat öklendezett". Írásában elővette a „szánalmas, humortalan humoristát” Farkasházy Tivadart is, megjegyezve, hogy „milliókat nyalt fel Gyurcsányéktól és Bajnaiéktól”.
Állami állás és megfelelési vágy
Farkasházy így tüzelt vissza: „Egykori rádiós kollégám vélhetően mámoros állapotban fogalmazhatott, én ugyanis az ő fizetése ötödéért voltam állami állásban Gyurcsány alatt, onnan is kirúgtak, ő viszont mintha úgy kapta volna milliós fizetését, hogy a képernyőn nem is volt látható. Ráadásul a könyveimet is magam írom. Szegény! Ennyire meg kell új főnökeinek felelnie?”
Élet, halál, kecskesajt
Az egykori sztártévés hitéletéről is megosztott részleteket a nyilvánossággal. Ezek szerint – mint a cikk elején idéztük – volt az életének olyan szakasza, amikor távol került Istentől, de sosem indult „keresztényeket kardélre hányni”, ezért pálfordulásra nem volt szüksége. Majdnem minden vasárnap templomba jár, és a teológiát is szeretné elvégezni. Bár politikusi munkájában a hungarikumok védelmére (a kecskesajttól a székelyviccekig), a médiára, a határon túli magyarságra és a turisztikai vidékfejlesztésre szentelne nagyobb energiát, a vallásos világnézetbe is beleásta magát. „A KDNP világnézeti párt, teljesen természetes, hogy ezekben a világnézeti kérdésekben a természet rendje szerinti álláspontot képviseljük. Ezek olyan álláspontok, amelyekben nem szokott változás beállni. Számunkra az élet első és utolsó pillanatához, illetve a házasságkötéshez szentségek kapcsolódnak” – mondta.
Prohászka példája
Pállfy István nagy tisztelője Prohászka Ottokárnak, a XX. század egyik legnagyobb hatású, de nézetei miatt ellentmondásos megítélésű főpapjának. Prohászka ugyanis nem csak az elesettekért szállt harcba, hanem bevallottan antiszemita nézeteket képviselt. „A zsidóság azért fekély a keresztény Nyugat testén, mert nem ismer erkölcsi korlátot a vagyonszerzésben" – írta például. Az egykori tévés az ATV Jam című műsorában igyekezett elütni a szembesítést, mondván a prohászkai gondolatkörből érdemes inkább a keresztényszociális eszmeiséget kiemelni.

