Akárcsak a teljes liberális frakció, ő is búcsúzott az Országgyűléstől – húsz év után. Régi pártja, az SZDSZ kapcsán – amelynek hosszú ideig elnöke volt – úgy fogalmaz: ami nincs, arról ő nem beszél. Azt is mondja, a liberális szavazók nem fognak asszisztálni az MDF és a maradék SZDSZ alkujához. A választásokon ő maga praktikusan szavaz majd. Arra a pártra, amelyik leginkább megállíthatja a Fidesz túlnyerését. A 168 Óra újságírója, Karácsony Ágnes készített interjút a korábbi pártelnökkel.
A Parlamentben történt búcsúzkodás meglehetősen jól sikerült. Kuncze azonban úgy gondolja, jobb lett volna, ha még az SZDSZ szebb napjaiban fejezték volna ki bátorító szavaikat a jobboldali párt képviselői. Úgy érzi ugyanis, hogy azért van joguk büszke búcsúvételre, mivel pártjuk „tisztességesen és bátran vitte azt a filozófiát, amelynek a képviseletére létrejött”.
Megszűnt a párt is
Pető Iván az általa mondott búcsúbeszédben azt üzente: nemcsak a frakciójuk szűnt meg, hanem az a párt is, amely a liberalizmust képviselte. Praktikusan: „mivel SZDSZ néven nem indul párt a választásokon, ezért aztán májustól, az új Országgyűlés megalakulásától már nem kaphat állami támogatást. Anyagilag ellehetetlenül, el kell bocsátania a munkatársakat, feladnia az irodáit, s a párt ezzel megszűnik. Tehát gyakorlatilag nincs SZDSZ. És ugyan némely pártnak a programjában megjelennek liberális elemek is, a liberalizmusnak nem lesz valódi képviselete az Országgyűlésben.”
Az MDF-el kötött választási „szövetséggel” pedig Kuncze szerint voltaképpen kioltotta egymást a két párt, hiszen a választók már megtanulták: kis párt egyéniben nem tud választást nyerni. A liberális szavazók most különféle döntéseket hoznak: otthon maradnak, vagy keresnek maguknak más pártot.
Praktikus döntést hoz
A korábbi pártelnök hangsúlyozta: praktikusan dönt. Nem szeretné, ha a Fidesz túlhatalomhoz jutna. Azt sem szeretné, ha a szavazata elveszne, ezért esélytelen pártra sem voksol. Azokra voksol majd, akikről azt gondolja, hogy leginkább meggátolhatják Orbán Viktor és a Fidesz túlnyerését. Így valószínű, hogy az MSZP-re fog szavazni. Azt azért hozzátette, nem a kitűnő politikai teljesítményük, vagy a kampányuk miatt tenné ezt.
Megerősítette azt a 2006-ban tett nyilatkozatát is, hogy visszavonul a politikától. Hozzászokott ugyanis a befejezés gondolatához az utóbbi évek során. Azonban nem vetette el annak a lehetőségét, hogy ha mások is úgy gondolják, hogy tennie kellene valamit akkor visszatérjen. Bár, mint fogalmazott: „ennek most nincs itt az ideje, úgyhogy pillanatnyilag a politikán kívüli életemre készülök”.

