Nem lep meg, hogy a Fidesz kerüli a vitát - mondta Kiss Péter társadalompolitikai
miniszter az ATV Jam című műsorában. Mint fogalmazott, egy választási küzdelemnek arról kellene szólnia, hogy minden párt egyértelműen elmondja mik az elképzelései, a Fidesz azonban - mint azt az elmúlt 4 évben is láthattuk - csak általánosságokban beszél. Szerinte ennek oka egyértelműen az lehet, hogy a Fidesz kormányra kerülése esetén ne lehessen számon kérni programjukat. Úgy véli azonban, hogy a közvélemény nyomására elkerülhetetlen lesz a szembesítés.
A Fidesz és a Jobbik közötti egyre hevesebb vitáról azt mondta: ez elsősorban a szavazatszerzésről szól. A Polgári Körökre utalva elmondta: a Fidesz nehezen tudja elhatárolni magát a Jobbiktól. Szerinte az ellenzéki pártnak most már tettekkel is bizonyítania kell a demokratikus értékekhez való viszonyát, például azzal, hogy az önkormányzatokban megszüntetik a Fidesz-Jobbik koalíciót, illetve egyértelműen állást foglalnak a 2006-2007-es utcai zavargásokkal kapcsolatban.
A politikus kitért a holokauszttagadásról szóló törvényre is, amelyről elmondta: bár a törvény önmagában nem oldja meg a problémát, de létrejötte azt mutatja, hogy a társadalom többsége kiáll a demokratikus értékek mellett. Szerinte Sólyom László a törvény aláírásával arra is rámutatott, hogy egy európai országban "trivialitás, hogy a holokauszt-tagadást büntetni kell".

