Teljességgel még nem zárható ki az MDF fővárosi listája. Kerék-Bárczy Szabolcs helyi szocialista segédlettel, egy másik jelölt pedig a Munkáspárt közreműködésével gyűjtheti össze a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát, mások is kaphatnak külsős segítséget - tudta meg az atv.hu MDF-s forrásokból.

Amennyiben ezen akciók csődöt mondanak, az MDF kénytelen lesz jogi kiskapukon keresztül átsurranni, hogy megoldja a fővárosi listaállítás problémáit. Az atv.hu úgy tudja, hogy Dávid Ibolya napi szinten egyeztet Retkes Attilával, az SZDSZ elnökével a tennivalókról, hiszen fővárosi lista – valamint a közel másfélmillió szavazó – nélkül az ötszázalékos parlamenti küszöb átlépése lehetetlenné válna.

Mivel az SZDSZ és az MDF által közösen támogatott jelöltek nem számítanak bele az MDF területi listájába, így a konzervatív pártnak – jelen állás szerint - tizennégy körzetből kell legalább nyolc jelöltet állítania ahhoz, hogy meglegyen a fővárosi lista. Ami most lehetetlennek tűnik, mivel reálisan négy-öt önálló fórumos jelöltnek gyűlhet össze a szükséges mennyiségű ajánlószelvény. Az MDF törekvése nyilvánvaló: valamilyen formában az SZDSZ-s jelöltekből fórumos jelölteket igyekszik „faragni”.



Forgatókönyvek, kiskapuk

Lapunk információi szerint több forgatókönyv fekszik az MDF asztalán. Az első – amit a minap már az index.hu is megírt – jogilag és gyakorlatban nehezen kivitelezhető. Eszerint a közös MDF-SZDSZ jelöltek céduláikat átíratják MDF-re úgy, hogy az aktivisták felkeresik a választókat. Úgy tudjuk, hogy John Emese körzetében is ilyet tervez az MDF.

Egy másik lehetőségként felmerült, hogy a fórumosok meggyőzik a szabad demokrata jelölteket arról, hogy tegyenek közös nyilatkozatot arról, hogy MDF-jelölteknek tekintik magukat, így szüntetve meg SZDSZ-jelölésüket. Az MDF jogászai azonban úgy vélik, hogy ez a nyilatkozat jogilag nem állná meg helyét, és a pártvezetés nem kockáztahat meg egy újabb politikai blamázst.

Szintén felmerült – a szabad demokraták számára sokkal rázósabb – lehetőség, amelyik szerint az SZDSZ, mint jelölő szervezet visszalép a választásoktól. Erre a kopogtatócédula-gyűjtés finisében kerülhetne sor, addig pedig – az MDF reményei szerint - valamennyi szabad demokrata aktivista teljes erőbedobással gyűjtené a cédulákat. Az SZDSZ visszalépése után már nem adhat le senki MDF-SZDSZ jelöltként ajánlószelvényt, így MDF-jelöltként regisztrálnák az addig közös jelöltként feltüntetett jelölteket, legalábbis a tervek szerint.

A jogi buktatókon túl érdekes a kérdés, hogy az MDF javaslatához mit szólhat az SZDSZ, és annak budapesti szervezete, ahol már azt is felvetették, hogy az MDF nélkül talán területi listájuk is lehetne. Információink szerint a közelmúltban felmerült, hogy az SZDSZ részéről érdemes lenne megfontolni az MDF-fel való együttműködés felmondását, ám a javaslatot gyorsan elvetette a párt vezetése. A feszültség viszont némileg nőtt Keresztes Tibor ügye kapcsán. Tudomásunk szerint ugyanis a szabad demokrata jelölt nehezen viselte, hogy a Budapest kilences választókörzetében az MDF inkább saját jelöltjének gyűjtötte a kopogtatókat, így Keresztes feleslegesen gyűjtött össze személyesen több mint száz szelvényt, az MDF inkább Simon Tibort jelölte helyette.

Egyedül nem megy?

Budapesten ugyanakkor az MDF több körzetben is leállította már kampányát, tudta meg az atv.hu, mivel a jelölteknek nem maradt esélyük, hogy összegyűjtsék a minimálisan szükséges hétszázötven ajánlószelvényt. Ebbe a kategóriába tartozik a négyes választókörzetben Király Zoltán, az egyesben Katona Tamás – tájékoztatták lapunkat az önmagukat megnevezni nem kívánó konzervatív politikusok. Herényi Károlynak (a legfrissebb összesítés alapján) ugyan már összegyűlt a hétszázötven ajánlószelvénye, de a leadáshoz még százötvenet kell gyűjtenie, tanulva Ferencz István esetéből, aki az érvénytelen ajánlások miatt némi „hiánypótlással” lépte át az indulási küszöböt.

Pusztai Erzsébet indulásában még reménykedik a fórum, ugyanakkor Csapody Miklós még mindig csak hatszáz cédulánál tart. A hírek szerint az MDF meglévő erőforrásait most arra összpontosítja, hogy begyűjtse Csapody, Fejér Előd (24-es körzet, 300 cédula), Slosár Gábor (18-as körzet, 450 cédula) indulásához szükséges ajánlásokat, és Kerék-Bárczy Szabolcs helyzete sem reménytelen (ha jön kívülről segítség).

Jelenlegi állás szerint azonban a konzervatívok budapesti listája az SZDSZ jelöltjei nélkül nem állna fel. A liberálisok közül Badacsonyi Szabolcs 740, Boruzs András 720, Ikvai-Szabó Imre 266, Ritter János 745, Takács Gábor 575 ajánlásnál jár, többen ötszáz körül állnak, míg Ferencz István és Iván János hivatalosan is jelöltnek tekinthetők. A mai állás szerint az SZDSZ jelöltjei jobban szerepelnek Budapesten, mint az MDF-éi, azaz a liberális párt még az elmúlt évek belháborúi után is tudott volna önálló fővárosi listát állítani.

atv.hu